(Részletek a „KRÓNIKA II A tiszafüredi Zrínyi Ilona Általános Iskola története a kezdetektől napjainkig” című könyvből. 1. Bódi Edina: A Szent Imre Katolikus Általános Iskola története Az 1770-es években az iskolai oktatás még a legszorosabb kapcsolatban állt a vallással, illetve mind a katolikus, mind a különböző protestáns egyházakkal, melyek a tanítást szigorúan saját feladatuknak tekintették, az apostoloknak adott krisztusi parancsra építve tanítói tevékenységüket: „tanítsatok minden népeket…!” Mária Terézia 1769-ben elrendelte az ország valamennyi vármegyéjének a népiskolák legfontosabb adatainak összeírását. A katolikus iskolák többségében a tanítók egyben az egyház kántorai és orgonistái is voltak, sőt nem megvetendő számban a falu jegyzői is. A tanítók bizonyos latin nyelvtudással is rendelkeztek. Általában az olvasás oktatása gyakoribb volt, mint az írásé, ugyanis több helységben a szülők egyenesen nem óhajtották írásra taníttatni a gyermekeiket. Általában három tárgyat tanítottak az iskolákban: írást, olvasást és hittant. 1770-től 1775-ig egyre több faluban térnek át a tanulók által fizetett tandíjról a községek fizette „conventio”-ra. A XVIII. században Jász-Nagykun-Szolnok megye az egri püspökség egyházi fennhatósága alá tartozott. A század katolikus népoktatásának elsődleges célja és feladata a katolikus egyháznak okvetlenül hűséges, buzgó és türelmes alattvalókat nevelni. Az iskolás gyermekek fejenként fizettek iskolamestereiknek. A tanítók lakást is kaptak, bár ezek meglehetősen leromlott házak voltak. Női erő a katolikus iskolákban nem működött. A legfiatalabb tanító huszonkét éves, a legidősebb ötven éves volt. Az iskolák felügyeletét a katolikusoknál az illetékes plébános végezte, akinek rendszeresen látogatnia kellett a tanításokat. A tanítók alkalmazása is a plébános, illetve az alesperes feladata volt. Az 1700-as években Tiszaőrs volt a katolikus „telephely”. Az 1760-as évektől az 1770-es évek végéig a tiszaőrsi plébános látta el a füredi római katolikus családok egyházzal kapcsolatos igényeit /keresztelés, házasságkötés, temetés, szentmise/. 1776 körül építették a füredi első imatermet és a plébániát, amely ma az iskola mellett található. Az 1700-as években nincs katolikus iskola Füreden. /Akkor „Füred” volt Tiszafüred neve./ Ennek ellenére a község oktatását a füredi három felekezet megoldotta, egy ökumenikus iskola felállításával, 1737-ben. A helység tanítójának Johannes Szilárdot nevezték ki. 1749. február 11-én Egri Sámuel oskolamester – aki már hosszú ideje Füreden tanított – felső „Académián” szándékozik tovább tanulni, és tudományos fokozatot szerezni, amihez engedélyt és támogatást kér. A következő oskolamester Sári Mihály. Az ő irányításával működött a füredi katolikus oktatás. Erre bizonyíték, hogy az 1847-es esztendőben a Katolikus Egyház a meglévő oktatási intézmény tetőzetének javításáról intézkedett: „A Tiszafüredi Iskola, miután nádtetője már annyira megavult: hogy a falak is beázahogni kezdettek, hathatós sürgetésére Sindely alá tétetett November 24-én. Került pedig a tető a B. Emlékezetű Fischer Érsek Cassájából kegyesen megrendelt 278 f. 4… pengőben. Ráment körülbelöl 28500 sindely – 500. Két öles lécz…” 1844-ben 55, 1845-ben 51, 1846-ban 40, 1847-ben 62, 1848-ban 66, 1849-ben 65 gyermek járt iskolába, 1852-ben a három felekezet által fenntartott két osztályban két tanító 267 fiú- és 190 leánygyermeket tanított. Az 1867-es kiegyezés új alapokra helyezte Ausztria és Magyarország kapcsolatát az Osztrák-Magyar Monarchián belül. A kiegyezési törvény kimondta a két ország önállóságát. Kedvező feltételeket biztosított a magyar iskolaügy korszerűsítésére. Eötvös József – mint a Vallás és Közoktatási Minisztérium vezetője – a magyar közoktatás gyökeres átformálását tűzte ki célul. Eötvös új törvényjavaslata 1868. június 23-án került a képviselőház elé, de csak december 15-én szentesítette a király. Ezzel megszületett Magyarország első népoktatási törvénye, az 1868:38. tc.: * Pénzbüntetés terhe mellett kötelezett minden szülőt, hogy gyermekét hatéves korától tizenkét éves koráig iskolába járassa. Ettől kezdve lépett életbe Magyarországon az általános iskolakötelezettség. * Az igazoltan szegény szülők gyermekei „tandíjat nem fizetnek”. * Létrejött a hatosztályos elemi népiskola. * A törvény kimondja: minden gyermeket anyanyelvén tanítsanak a népiskolában. * A 12. életévüket betöltött gyermekeknek „ismétlő iskolába” kellett járniuk. Télen hetenként öt, nyáron két óra volt a kötelező tanítási idő. * A törvény rendelkezett az iskolaszék hatásköréről is. Az iskolaszék kilenctagú testület, melyben helyet kap a helybeli lelkész és a tanító, valamint a helység lakosainak képviselői. Feladata a községi népiskola helyi felügyelete. Az iskolaszék választotta a tanítót, ellenőrizte a törvény betartását, a tandíj beszedését, a mulasztások igazolását, rendelkezett az iskolaépület javíttatásairól, a taneszköz beszerzéséről, képviselői jelen voltak a vizsgákon is. Az oktatás fejlesztésének történetéből, valamint a füredi katolikusok számának növekedéséből egyértelműen következik, hogy Füreden is sürgetővé válik az önálló katolikus népoktatás beindítása. Ennek irányában az első lépéseket Bartakovics Béla érsek tette meg. 1867. október 19. és 1868. január 9. között „Római katolikus népnevelési egylet”-et alapított, amely később iskolaszékké alakult át. 1869 tavaszán, nyarán és őszén iskolai építkezésbe kezdtek. Október végén már készen állott az új iskolai épület, két tanteremmel és kántortanítói lakkal, egy segédtanítói szobával és két bolthelyiséggel a két szegletén, szemben az utczával. Kiadott rá az érseki pénztárból 996 frt. 27 kr. = 1992 K 514 fill. Került összesen 5196 frt. 27 krba = 10392 K 54 fillérbe.” Az udvartelke csekély térségű volt, melyen kész akarat mellett sem lehetett segíteni, s melyet a megtörtént iskolaépítkezés még szűkösebbé tett, mert a bejáraton kívül nem maradt több hatvan négyszögölnyi térnél. 1884-ben a református elemi iskola négy osztályába és a római katolikus iskola két osztályába összesen 516 tanuló járt, a tanítók száma 18 volt. Végre 1892-ben a tőszomszédos beltelek csőd alá kerülvén, azt a figyelmes főpásztor 1223 frt = 2446 korona kiadással megvétette. A főpásztor a segédtanítót, habár még egyszerű és ódon házába átköltöztette. A segédtanítói lakszobát – az iskolaépületben üresen maradván -, a mellette lévő bolthelyiséget és a tanoncokkal már túltömött iskolai kezdőosztály tantermét egybekapcsolván, e hármat egy bőséges tanteremmé alakította át. Hasonlóképpen túltömött volt már a haladó osztály tanterme is. Újabb építkezés, egy harmadik tanterem felállításának, egy harmadik tanítói állás szervezésének szükségessége előtérbe lépett. 1901 karácsonyán ezt végre is hajtották. Így lett a kétágú castellumból háromágú „erődítmény”. Egyre több katolikus család telepedett le Füreden. A felekezetekhez tartozó polgárok számának alakulása: 1827-ben: Római katolikus: 513 fő Protestáns: 3295 fő Zsidó: 186 fő 1836-ban: Római katolikus: 800 fő Evangélikus: 3784 fő Izraelita: 194 fő Görögkeleti: 17 fő 185O-5l-ben: Római katolikus: 684 fő Református: 3266 fő Zsidó: 341 fő 1870-ben: Római katolikus: 2370 fő Református: 4203 fő Evangélikus: 19 fő Izraelita: 544 fő Görögkeleti: 12 fő Görög katolikus: 14 fő Egyéb: 3 fő 1890-ben: Római katolikus: 3438 fő Református: 4510 fő Evangélikus: 24 fő Izraelita: 680 fő Görögkeleti: 7 fő Görög katolikus: 15 fő Egyéb: 1 fő Az adatokból láthatjuk, hogy a katolikus vallású lakosság száma növekvő tendenciát mutat. 1890-re már majdnem megközelíti a reformátusok számát. 1881-ben óvoda alapításának gondolatát a polgári olvasókört alapító Nyáry József vetette fel. Jusztus Gusztávné és Kalavszky Albertné segítségével kezdetnek jótékony célú estet rendeztek, a bevétel felét, 88 forintot /ez a mai forintnak több százszorosát érte/az egri takarékpénztárban helyezték el, az óvoda létesítése céljára. A múzeumalapító neves régész, plébános, Tariczky Endre írt a „Tiszafüred és Vidéke” című hetilapban az óvoda létesítésének szükségességéről. A városi képviselőtestület hatszáz, Samassa József, egri érsek ötszáz forintot ajánlott fel. Jótékony célú gyűjtésből százöt forint gyűlt össze. 1889-ben az óvoda létrehozására egyletet alakítottak, elnökévé Kovács György bírót választották. Az 1891-es kisdedóvásról hozott törvény újabb lendületet adott a szervezőmunkának. /1891:15. tc./ Ez a törvény beillesztette az óvodát a magyar köznevelési rendszerbe. Célja: 3-6 éves gyermekeket ápolja szüleik távollétében, elősegítse testi, értelmi és erkölcsi fejlődésüket. 1891. szeptember 9-én képviselőtestületi ülésen foglalkoztak az óvodával. Megállapították, hogy Füred egy rendes óvodát és két nyári menhelyet tartozik felállítani, azon kívül a környékbeli óvodák dajkáinak a képzését is Füredre bízták. Megválasztották az óvodai felügyelő bizottságot: Füred vezető hivatalnokai, orvosok, lelkészek, pedagógusok, földbirtokosok kerültek tagjai közé. A törvény értelmében összeírták az óvodaköteles gyermekeket. 1894-ben 469-et, 201 fiút és 268 lányt, azonban csak a kellő felügyelettel el nem látott gyerekek kerültek óvodába. A bizottság 1892 márciusában tervezetet készített, és megbízta Stand János egri építészt a tervrajz elkészítésével. Az év decemberében a korábban a község által felajánlott regálé kártalanítási összeget is megkapták, 3926 forintot. 1893 szeptemberében tartották az „árlejtést” 7294 forintról. Doktor István építőmester kapta feladatul az óvoda felépítését. A gyermekházakba Gyöngyösről hívtak képzett vezetőnőket, Lesnyovszky Mária és Ferenczi Mária személyében. A képviselőtestület évi 200 forint állami támogatást kért az óvoda fenntartására, ugyanennyit a berendezésre. Pályázatot írtak ki az óvónői állásra, amelyre hatvan jelentkező közül Koczka Eleonórát választották ki. Az óvoda szeptemberben nyílt meg, 72 gyermekkel. A XX. század elején öt iskola építésébe kezdtek, részint külső területeken. 1925-ben Tiszafüreden egy református felekezeti iskola működött nyolc tanteremmel, nyolc tanerővel, egy katolikus népiskola öt tanteremmel és öt tanerővel, egy izraelita, egy polgári fiú- és leányiskola kilenc tanteremmel és tizenegy tanerővel. Az iskolaszéki jegyzőkönyvek alapján kiderült, hogy az 1920-as évek elején komolyan foglalkoztak a katolikus iskola bővítésével. Az 1927. június 2-i jegyzőkönyvből is kiderül, hogy a meglévő két tanterem már nem elegendő a megnövekedett feladatok ellátásához, ugyanis a római katolikus felekezethez tartozó lakosok, így a gyermekek száma is igen nagy arányú volt a község lakosságához viszonyítva. 1928 szeptemberére Polgári István, budapesti építész elkészítette a jelenleg Fő utcai emeletes szárny kiviteli tervét. Az épület késői barokk stílusban épülhetett. A tervrajzon szereplő bejárat és a körülötte lévő barokk díszítések nem valósultak meg. A bejárati ajtó fölött Szent Imre herceg szobra állt, amelyet az államosításkor eltávolítottak onnan. Jelenleg a római katolikus templom kertjében található. 1931-ben a megépült négy tanterem még üresen állt, mivel a felszerelésre nem volt fedezet. 1934-re ebből két tantermet bútoroztak be, viszont a másik két tanterem még mindig bútorozatlan maradt. 1936-ban a községi közoktatás ügyét szolgálja egy községi kisdedóvó, hat állami népiskola, egy római katolikus, egy református és egy izraelita felekezeti népiskola, két általános továbbképző, egy községi gazdasági továbbképző, egy községi iparostanonc iskola, egy állami polgári fiú- és egy állami polgári leányiskola. /A református iskola a jelenlegi Kiss Pál Általános Iskola./ A római katolikus népiskola oktató-nevelő munkájával kapcsolatos írásos emlékek 1917-től mutatják be a katolikus népoktatás helyzetét Tiszafüreden. Sok, mai szemmel szokatlan dolog vehető észre az akkori iskolával kapcsolatban. Az osztályzatok nem egyeztek meg a jelenlegi osztályzatokkal: Magaviselet: 1 példás 2 dicséretes 3 jó 4 szabályszerű 5 kevésbé szabályszerű Szorgalom: 1 ernyedetlen 2 dicséretes 3 kellő 4 változó 5 hanyag Előmenetel: 1 kitűnő 2 jeles 3 jó 4 elégséges 5 elégtelen A tanulóknak ún. zsinórírással kellett írniuk. Első osztályban tanulták meg a kisszorzótáblát /1-10-ig/, harmadikban pedig a nagyszorzótáblát /11-20-ig/. A padok nagyok voltak: nyolc-kilenc tanuló ült egy padsorban. A vegyes osztályokban egyik oldalon a fiúk, a másik oldalon a lányok ültek. Egész nap tartott a tanítás, délután öt óráig. Órák között csak délelőtt tíz és délután három órakor volt szünet, valamint déltől egy óráig ebédszünet. Az osztályok csak "madarak és fák" napján kirándultak, de akkor is csak a községben. Év végén vizsgák voltak, valamint nem félévkor, hanem húsvétkor osztályozták még a tanulókat. Az 1917-18-as tanévben a tanítók a következők voltak, osztályok szerint: I. vegyes osztály: Dienes Olga II. vegyes osztály: Ferenczy Erzsébet III. vegyes osztály: Veres József IV-V-VI. vegyes osztály: Knapek Imre. A gyerekek kezdetben hit- és erkölcstant, magyar olvasást, számtant, szépírást, éneklést és testgyakorlatot tanultak. Negyedik osztálytól ehhez kapcsolódott a földrajz, történelem, kézimunka és a magyar olvasás mellett magyar nyelvtant, helyesírást, folyékony olvasást és tartalmi tárgyalást is tanultak. Az első osztályba kb. 130 tanuló járt. A felsőbb osztályok alacsonyabb létszámúak voltak, 50-60 tanulóval. A tanulói létszám alakulása 1917-től 1961-ig: * 1917-ben 256 tanuló járt az iskolába. Külön tanultak a lányok /130 fő/ és külön osztályban a fiúk /126 fő/. * 1918-19-ben 136 tanuló, ebből 70 fiú és 66 lány. * Az 1925-26-os esztendőben 1-6. osztályban folyt oktatás. Például a 4. osztályban egy vegyes osztály működött, 51 fővel és egy összevont 5-6. osztály, külön fiúk, 15 fő és lányok, 16 fő. * Az 1931-32-es évben az első fiú osztályban 47 fő, a 2. fiú osztályban 34 fő, a 3. fiú osztályban 46 fő tanult. * 1935-36-ban az első vegyes osztályba 101, a 2. vegyes osztályba 72, a 3. vegyes osztályba 79, a 4. lány osztályba 29, a 4. fiú osztályba 34, az 5. lány osztályba 36, az 5. fiú osztályba 25, a 6. lány osztályba 19, a 6. fiú osztályba 21 tanuló járt. * Az 1940-41-es évben az 1. vegyes osztályban 89 fő, a 2. vegyes osztályban 78 fő, a 3. vegyes osztályban 74 fő, a 4. vegyes osztályban 77 fő, az 5-6. összevont leány osztályban 61 fő és az 5-6., szintén összevont fiú osztályban 67 fő tanult. * Az 1948-49-es esztendőben kb. 400 tanuló járt iskolába. * Az 1955-56-os évben 548 tanuló. * Az 1957-58-as évben 620 tanuló. * 1958-59-ben 625 tanuló. * 1959-60-ban 712 tanuló. * Az 1960-61-es évben 759 tanulója volt az iskolának. Az osztályoknak nem tantárgyak szerint volt más és más tanítójuk. Minden tanító egy-egy osztályt oktatott. Egyes esetekben egy tanító több osztályt is tanított. Az 1910-es évek végén több évig Knapek Imre, Ferenczy Erzsébet, Veress József és Dienes Olga tanította a tanulókat. Az 1920-as években Dienes Olga, Knapek Imre, Boroviczény János, aki egyben az iskola igazgatója volt, Sélley Marianna, Veress József és Ferenczy Erzsébet voltak a tanítók, illetve tanítónők. Az 1930-as esztendőkben Kovács Sándor is itt kezdett tanítani. Az 1930-as évek első felében az iskolába apácák kerültek, így a tanítók, tanítónők mellett ők is oktatták a gyerekeket. Ilyen apácák voltak: Vámos M. Amandina nővér, Trusgnich M. Vladimira nővér, Szabó M. Honória nővér, Főző M. Gizella nővér, Primusa M. Emilia nővér, Radics M. Stellanaris nővér, Keserű M. Elza nővér és Spisák M. Bernardina nővér. Mellettük Kovács Sándor, Moravánszky Anna és Kovács Károly – aki az igazgató volt – tanítottak 1943-ig. 1943-ban Keller Lászlót választották meg az igazgatói pozicióra. Ettől az évtől az apácákon kívül Zemlényi Zoltánné, Lalczy Györgyné, Major Irén, Lovas Gáborné, Tóth Mária, Kovács Sándor és Rusz Laura voltak a tanítók. 1949-ben G. Csiszár Jolán lett az igazgató. Az osztályokat /ekkor már nyolc osztályt/ Zemlényi Zoltánné, Bodnár Ilona, Laky Györgyné, Kovács Sándor, Major Irén, Musinszky Gábor, Béki Pálné, Tóth Mária, Visnyai Ilona, Óvári Antal és Kovács Pál tanította 1951-ig. Az 1950-52-es esztendő tanítói Mohai Márta, Illényi Elemérné, Bodnár Ilona, Dr. Budai Zoltánné, Vigh Gabriella, Tóth Mária, Nagy Jánosné, Nagy Teréz, Juhász Erzsébet és Hernádi Margit voltak. A tanított tantárgyak között is voltak olyanok, amelyeket a mai gyerekek már nem tanulnak, vagy más órán belül tanulnak, vagy esetleg csak más elnevezése van. Az 1910-es évek végén az első osztályban hit- és erkölcstant, beszéd és értelmezési gyakorlatot, magyar olvasást, számtant, szépírást, éneklést és testgyakorlatot tanítottak. A testgyakorlatra viszont nem fektettek nagy súlyt, hiszen nem volt külön tornaterem. Ennek hiányában csak tavasszal és nyáron, amikor az időjárás alkalmas volt rá, tartottak testnevelési órákat. A felsőbb osztályok a fent említett tantárgyakon kívül földrajzot, történelmet és kézimunkát is tanultak, valamint a magyar olvasás mellett megjelent a nyelvtan és helyesírás, folyékony olvasás és tartalmi tárgyalás is. Az 1920-as esztendőkben a harmadik osztályos gyerekeknek már rajzot, természet- és vegytant is tanítottak. Negyedik osztálytól pedig polgári jogokat, természetrajzot, egészségtant és fogalmazást is oktattak. Az 1930-as években a hit- és erkölcstan elnevezést felváltotta a vallástan. A negyedik osztályos tanulók számtan mellett mérést is tanultak, valamint háztartástant is tanítottak nekik. A természetrajzot, gazdaság- és háztartástant, természet- és vegytant és az egészségtant egy óra keretén belül tartották. A hatodik osztályt elvégzettek számára un. Gazdasági továbbképzőt indítottak, ahol a gyerekek hit- és erkölcstant, olvasást, írást, helyesírást, fogalmazást /az utóbbi négy tantárgyat a magyar nyelven belül/, földrajzot, történelmet, számtant, mértant, egészségtant, természettudományt, konyhakertészetet és általános állattenyésztést tanulhattak. Az 1940-es években ismét hit- és erkölcstan lett a vallástan helyett. Az 1950-es esztendőkben helyesírás és nyelvi magyarázatot a nyelvtan, a számolás és mérés tantárgyat pedig a számtan váltotta fel. Ötödik osztálytól a gyerekek magyar irodalmat és oroszt is tanultak. Az 1922-es esztendőtől tantestületi jegyzőkönyvek tanúskodnak az iskola életéről, építkezéseiről és működéséről. Tantestületi jegyzőkönyvek 1922-től 1934-ig íródtak. Minden hónapban összehívtak ilyen gyűléseket, illetve rendkívüli gyűléseket tanfelügyelő látogatása alkalmával. Ezeken az iskolaszéki elnök, az iskola igazgatója, tanítók és tanítónők vettek részt. Az iskolaszék döntési jogkörrel rendelkezett az iskola tárgyi, technikai, gazdasági és személyi ügyeit illetően. Az iskolaszék határozta meg a legfontosabb oktatási-nevelési feladatokat, mint pl. az olvasás, írás tanítása, mint alapfeladatok. Rendszeresen foglalkozott a mulasztások helyzetének értékelésével, felhívta a tanítók figyelmét a legfontosabb feladatokra. Az iskolaszék tartotta a kapcsolatot más szervezetekkel és végzett gyűjtést az iskola sponzorálása érdekében. 1925-ig az iskolaszék elnöke Fábry Dezső volt. Halála után helyére Véber János plébánost választották. Az 1920-as években többször járvány akadályozta a tanulók iskolába járását. Emiatt az iskola arra kényszerült, hogy csak a legfontosabb tananyagot tanítsa meg a gyerekekkel. Kiemelten foglalkoztak a könyvtár felújításával és használatával, a vallásos és erkölcsi neveléssel. A nemzeti ünnepek közül március 15-ét megünnepelték. Jellemző volt ez időszakban a bemutató /minta/ tanítás. Ilyet végzett, pl. Boroviczény János az érzékszervekről. A nevelésben a legfontosabbnak a becsületességet, a jellemességet és a vallásosságot tartották. Már ekkor is fontosnak tartották a tanulók mozgási igényének kielégítését, ezért ezekben az években bővítették az iskola udvarát. A tanulók rendszeresen részt vettek a körmeneten. Tanítási szünetet tartottak pünkösd napján, madarak és fák napján /május 30./ kirándulásokat szerveztek. Rendszeresen látogatta az iskolát a tanfelügyelő, Rusztek Károly, aki meg volt elégedve az iskolában folyó oktató-nevelő munkával. Az iskolában a vakáció húsvétkor és karácsonykor volt. Abban az időben is jellemző volt, hogy az iskolai oktató-nevelő munkát külső szervek anyagilag is segítették. Például a Hangya Szövetkezet 1925-ben százezer koronát ajándékozott, amelyet imakönyvek vásárlására fordítottak. A gyerekek iskolába járását akadályozta a rossz időjárás, a járványok és tavasszal a mezőgazdasági munka. A mezőgazdasági munka végzésére pár napos szünetet kérhettek az egyes tanulók. Ebben az időben is rendszeresen tartottak szülői értekezletet, ahol többször előadás hangzott el. Ilyen volt, pl. Véber János „Szülő és iskola” című előadása. Az üres tantermekben Mária leányotthont rendeztek be. Két tanteremben pedig a leventék vasárnap, a szentmiséig oktatást tartottak. Az egyik tanteremben francia nyelvoktatás is folyt. A tanulóifjúság számára cserkészcsapatot szerveztek. A tanulólétszám alakulására jellemző, hogy 1924 szeptemberében az 1-4. osztályba 196 tanuló iratkozott be. Valamilyen ok miatt nem iratkozott be 68 tanuló. 1933-ban 1-6. osztályig 372 tanuló iratkozott be. Minden tanévet vizsgával zártak. A vizsgabizottság elnökei az iskolaszék tagjai voltak. Például 1925. június 21-22-én Schleiminger László doktor, Budai Pál doktor, Kalasa Béla polgári iskolai igazgató. 1934-ben Isten Megváltó Leányairól nevezett kongregáció tisztelendő nővérei vették át az iskola vezetését. Ekkor a főépület emeletén kápolnát alakítottak ki az apácák részére. 1934. december 8-án került sor a szentelésére. Az apácák megjelenésének a fürediek nagyon örültek. Konyhájuk és a kápolna berendezését a lakosság vásárolta meg a nővérek részére. Ekkor a főépület földszintjén egy hatalmas terem, ehhez még két tanterem épült, valamint az épület végében két tanítólakás volt. Nagyon sok gyermek szenvedett különféle betegségekben, amelyet főleg a rossz, fertőzött ivóvíz okozott. Ebben az időben került Tiszafüredre dr. Schleiminger László, aki az egyházközség világi elnöke lett. /Az egyházi elnök a plébános volt./ Az apácák részére egy kutat fúratott, így iható vízhez juthattak a gyerekek is. Az akkori plébános, Véber János szegényházat szeretett volna létrehozni, így a kutat csak a következő plébános, Junák Sándor idején hozták létre. Junák Sándort Lázár Péter követte az 1940-es években. Az igazgatói teendőket egy apáca látta el. Oktatáskor testi fenyítést is alkalmaztak. A civil tanítók nádvesszőt, az apácák fakanalat használtak. A második világháború után a politika többsége egyetértett abban, hogy az államberendezkedést korszerűsíteni kell. Egy ilyen jogállamban fontos szerep jut az egyházaknak, de tág mozgástérhez jutnak az egyéb felfogások, köztük a materialista-ateista világnézet is. A világi és az egyházi erők kezdetben egymás mellett álltak. Egyetértettek abban, hogy az iskolarendszert demokratikus irányban kell továbbfejleszteni. 1945. augusztus 8-án elrendelték a nyolcosztályos általános iskola megszervezését. Azonban ez a típusú iskola a kisebb településeken nem tudott megvalósulni. Hiányoztak a személyi és tárgyi feltételek hozzá. Az 1940-es évek végén a politikai pártok az egységes, állami iskolarendszer megteremtését tűzték ki célul. Tehát a korábbi békés együttlét az egyházi és a világi erők között megszűnt. Hamarosan megindult a felekezeti iskolák elleni támadás. 1947 márciusában a kisgazda párt képviselője az addigi kötelező hitoktatás helyett a fakultatív hitoktatás bevezetését indítványozta. Ez akkor még meghiúsult. Majd sorozatos támadások után sor került az egyházi iskolák államosítására. 1948. június 16-án lépett életbe az iskolák államosításáról szóló 1948:33. tc. Erről 1948. április 28-án a tiszántúli esperesi kerület papságának Tiszacsegén tartott értekezletén a következőképpen nyilatkoztak: „Iskoláink ellen folyik most szervezett támadás. Mindenképpen keresztül akarják vinni azok államosítását. Ha keresztül viszik az iskolák államosítását, akkor bizonytalan lesz az iskolai hitoktatás további sorsa is. A püspöki kar megelégedne fakultatív hitoktatással is. Mégiscsak jobb volna, ha létrejönne valamilyen egyezség az egyház és az állam között. … Az iskolákkal együtt el akarják venni a katolikus tanítóságot is. Ha nem is lesz államosítás, megváltozik a katolikus iskolák igazgatósága is. Az iskolaszék csak anyagi ügyekben intézkedhet, az iskolák adminisztrálását a tanítók közül kinevezett igazgatók fogják végezni, a plébánosok csak lelki ügyekben lesznek illetékesek.” Az iskola az 1949-es tanévtől állami általános iskolaként működött. Az államosítás után az egyházközség legnagyobb problémája az iskolaköteles gyermekek hitoktatása volt. Úgy tartották, hogy a szülőket buzdítani kell otthoni hitoktatásra. Az 1950-es években az iskola 16 tanulócsoporttal „A” és „B” párhuzamos osztályokkal működött. Előfordultak olyan évek, amikor a „B” osztályt nem tudták megszervezni, például az 1955-56-os tanévben. Az intézmény munkáját egészen 1963 szeptemberéig G. Csiszár Jolán, egykori tanítónő irányította. Az iskola neve: Állami Általános Leányiskola. Tanítók, tanárok: Czövek Kálmánné, Bodnár Ilona, Béky Pálné, Miklósvári Zoltánné, dr. Bíró Istvánné, Fejér Sándorné, Nagy Jánosné, Zsíros Mária, Ghyczy Györgyné, Vígh Gabriella, Hermág Márta, Tóth Anna, Fekete László, Major Irén, Gaál Ferencné, Laki Györgyné, Miskolci Irén. Az osztályok létszáma alsó és felső tagozatban egyaránt harminc és ötven fő között mozgott. A tantárgyak közül alsó tagozatban újszerű a kézimunka, felső tagozatban pedig az írásbeli dolgozat külső alakja. Idegen nyelvként az oroszt tanították. Nem szerepel a tantárgyak között erkölcstan és vallástan. Ebben az időszakban az erkölcsi értékeket a tantárgyakhoz fűződő nevelési feladatok közé építették be. Az előzőekben említettek alapján 1963-ig G. Csiszár Jolán, 1963-tól pedig Bodnár Károly irányította az iskola oktató-nevelő munkáját. 1960-ban az előző részben felsorolt pedagógusokon kívül: Bükkfalvi Zoltánné, Somlai Lajosné, Fekete Lászlóné, Tóth Barnabásné, Erdész Józsefné, Varga Ferenc, Kádár Anna és Makó Menyhértné tanítottak az iskolában. Az intézmény 1960-ban Tiszafüredi Zrínyi Ilona Állami Általános Leányiskola nevet viselte. Egyes években az „A” és „B” osztály mellett „C” osztályt is indítottak. Az iskola tanulóinak száma ötszáz és ötszázötven fő között volt. Jellegzetessége, hogy mivel leányiskolaként működött, így csak leány tanulói voltak. Az iskola tanulói viszonylag keveset mulasztottak. A mulasztott napok száma csak esetenként /3-4 tanulónál/ lépte túl a tízes számot. A hatvanas évek közepétől az intézmény nevéből elhagyták a „leány” szót, így vegyes típusú osztályokat indítottak. Ezzel megnőtt az iskola tanulóinak száma. 1963-64-es adatok szerint a létszám 852 + 23 fő gyógypedagógiai tanuló volt. 16 főt számoltak, akiket felmentettek mulasztás miatt. Túlkoros tanuló 21 fő volt. A bukási átlag 5-6 % körül mozgott. A tantestület összetétele: * középiskolai tanár végzettségű: 2 fő * általános iskolai tanár végzettségű: 8 fő * tanítói végzettségű: 22 fő * egyéb: 4 fő Összesen : 36 pedagógus. Az 1967-68-as tanévben a tanulók létszáma 899 fő, ebből bukott 10 fő /1,1 %/. Felső tagozatos tanulók száma 512 fő, ebből bukott 12 fő. Alsó tagozatos tanulók létszáma 381 fő. Elsős tanulók száma 98 fő, negyedik osztályos tanulók száma 88 fő, ötödik osztályos tanulók száma 133 fő. Olvasásból elégtelen osztályzatot kapott, alsóban 13 fő. Írásból elégtelen osztályzatot kapott alsóban 8 fő. Nyelvtanból elégtelen osztályzatot kapott alsóban 10 fő. Számtanból elégtelen osztályzatot kapott felsőben 5 fő. Magyarból elégtelen osztályzatot kapott felsőben 8 fő. Megjegyezni kívánom, hogy ebben az időszakban a környék iskoláiban a bukások száma 0 /Nagyiván/ és 48 /Kunmadaras/ között mozgott. 1971-ben a tantestület összetétele: * képesítés nélkül: 3 fő * tanítóképzőt végzett: 19 fő * egyetemet vagy főiskolát végzett 10 fő * óvónőképzőt végzett: 1 fő * tanulmányait végző: 2 fő volt. Tanítók, tanárok: Jáki Csabáné, Zelei Veronika, Szabó Ilona, Fehér Imréné, Galambos Sándorné, Kovács Mihályné, Jáki Csaba, Kovács Lajosné, Majoros Piroska, Mogyorósi Ottóné, dr. Antalffy Istvánné, Zeilbauer Jánosné, Uszkay Szilveszterné, Szabó Miklósné, dr. Barna Andrásné, Harka Ákosné, dr. Katona Mártonné, Nagy Csabáné, Duró Gyuláné, Kovács Antalné, dr. Kuthy Lajosné, Fehér Györgyné, Szabó Gáborné, Mizsei Attila, Lovas Gáborné, Nagy Imre, Kovács Sándor, Bálint Mária, Kovács Mátyásné, Bodnár Károlyné, G. Csiszár Jolán. 1975-ben már Zrínyi Ilona Általános Iskola, Tiszafüred, Somogyi Béla út 26. címmel rendelkezett az intézmény. A tanulócsoportok száma 16, Tiszaörvényen 2, kisegítő tagozaton 3, összesen 21 volt. A tanulók létszáma összesen 540 fő. Az 1978-79-es tanévben a tiszaörvényi iskola megszűnésével a tanulócsoportok száma a normál tagozaton 16-ra változott. A kisegítő tagozaton továbbra is 2 maradt. A további években a tanulók száma növekedett. Például: 1980-ban 525 fő, 1982-ben 570 fő /4 első osztály, 1 a Soltész iskolában/, 1985-ben 666 fő /már 23 tanulócsoport és 2 kisegítő/. 1987-ben a városban új iskolát adtak át, így a tanulók száma 502 főre csökkent, 17+2 tanulócsoport működött. Jellemző volt az iskolára a napközis foglalkozás. A hetvenes évek elejétől 1994-ig 8-12 napközis csoport működött. Előfordult, hogy a tanulók 70-80 %-a napközis foglalkozáson vett részt. Az eltérő /kisegítő/ tagozat létszáma a hetvenes évektől – változóan – 41 és 21 között mozgott. Az iskolára nagymértékben jellemző volt – talán a városban a legjobban – az iskolaotthonos oktatási forma, ahol a tanulók délelőtti – délutáni oktatáson vettek részt, közbeni szabadidővel, étkezéssel és a következő napra történő felkészüléssel. Az 1990-es évek elején az iskola az elmúlt évekhez hasonlóan működött. A tanulók létszáma 400-500 között mozgott, a tanulócsoportok száma 16 + 2. Az intézmény szakmai munkájában jelentős változás kezdődött: 1. Az ének-zene tagozat kifejlesztése 1978-ban kezdődött. 2. Bevezették az angol és a német nyelv oktatását. 3. Informatikai képzés indult be. 1991-ben Bodnár Károly igazgató nyugdíjba vonult. 1991-92-ben Tóth Vendelné megbízott igazgató irányította az iskola életét, 1992-ben Bódi Györgyöt választották meg igazgatónak. 1993 januárjában a nyelvoktatás fejlesztése érdekében nyelvi labort alakítottak ki. Azóta évenként 10-20 tanuló tesz főként német, esetenként angol nyelvből alapfokú nyelvvizsgát. Az ének-zenei tevékenység az évek során kiteljesedett. A területi és országos bemutatókon több arany oklevelet és nívódíjat szerzett a nagykórus, valamint a két éve működő „Leggiero” kamarakórus. Az ének-zenei tevékenységet Deák Róza irányítja. Az iskolában végző nyolcadik osztályos tanulók a továbbtanulás során jól megállják a helyüket. Például az 1996-os középiskolai felvételin a helyi gimnázium első tíz tanulójából hét a Zrínyi Ilona Általános Iskolából került ki. A gimnázium első évfolyamában félévkor az első tíz legjobb tanuló közül hét szintén zrínyis. A tanulók közül sporttevékenységben kiemelkedő eredményt nyújtott Szövetes Vera, aki atlétikában országos helyezéseket is szerzett. 1992-től egy megújuláson ment át az intézmény, úgy szakmai, mint tárgyi vonatkozásban. 1993-ban az Örvényi úti tantermek helyett az alsós épülethez két új tantermet építettek. Így jelenleg minden alsó tagozatos osztály a valamikori kisdedóvó, majd polgári, illetve napközi otthon helyén tanul. Jelenleg az ötödik osztályok a Deák téri épületben /volt üzlet, illetve lakás/ tanulnak. Ebben az épületben alakították ki 1996-ban az étkezőt, illetve konyhát. A megújulás fontos része a belső esztétikai megjelenés javítása, a fűtés korszerűsítése, az udvar nagyarányú fásítása, bútorzat felújítása. Megjegyezni kívánom, hogy például az 1996-os évben az iskola 46 millió forintból gazdálkodott. 1996-ban a tanulók létszáma 400 /16+2 tanulócsoport/, a napközisek száma 180 fő. Igen jelentős esemény volt 1996-ban egy 55 fős francia kórus fogadása. Terveik szerint 1997-ben cserekapcsolat alapján Touloise-ba utaznak vendégségbe. 2. Tóth Vendelné: Emlékezés Bodnár Károlyra „Valamitől mi mindig búcsúzunk. Az éjtől reggel, a naptól este. A színektől, ha szürke por belepte. Minden mosolytól, mely sugárzott reánk. Minden sebtől, mely fájt és égetett. Minden képtől, mely belénk mélyedett. Az álmainktól, mik nem teljesültek, A lángjainktól, mik lassan kihűlnek.” Az elmúlás, embertársaink elhunyta létünk megfellebbezhetetlen törvénye. Mégis oly hirtelen és váratlan kegyetlenséggel tört ránk a megdöbbentő hír, kedves igazgatónk, Karcsi bácsi halála. A jövő terveinek szövögetése, a megérdemelt pihenés helyett búcsúznunk kell Tőled. Tőled, akinek a munka, a mozgás volt lételeme, kinek neve és munkássága összeforrt Tiszafüred múltjával és jelenével. Ennek a kötődésnek éltető forrását a tanári pálya, a tanítás iránti elkötelezettség, a mélységes gyermekszeretet, a folytonos tenni akarás adta. A tanítást szolgálatnak tekintetted, életed a munka, a közélet, a családszeretet töltötte ki. Ifjúkori kiválásod a nehéz sorsúak közösségéből, örökös adóssá tett. Tanítói diplomád nem menedék volt a felemelkedésben, hanem lehetőség a szolgálatra. Földdel, világgal, sorssal küzdő mezítlábasok ítélőszéke előtt érezted mindig magad, hiszen az iskola volt a tudás forrása, az a hely, ahonnan Tőled és kollégáidtól emberséget tanulhattak, de később is, „mikor a jobblét ködmöne alatt gazdagodott a lélek.” 1951-től a fiúiskola tanáraként kezdted emberformáló munkádat. Egykori igazgatód így jellemzett: „Lendületes, fiatalosan igyekvő ember, szívós küzdelmet folytat minden gyermekért, szinte szenvedélyesen küzd értük. Következetes és fegyelmet tartó, de igazságos és tiszteli a gyermek személyiségét.” /Erdész József/ Küzdelmes évek következtek, a feladatok óriásiak, a lehetőségek szűkösek voltak. Nagyon vékony volt az az ösvény, amelyen haladva meg tudtad valósítani szakmai elképzeléseidet. Már akkor kitűntél a sport iránti olthatatlan szenvedéllyel, amely életed végéig elkísért. Nem ismerted a lehetetlent, nem tűrted a fegyelmezetlenséget, nagyon szeretted az egységet, azt, hogy egyszerre dobban a szív, a láb. Ifjúságod legszebb nyarait táborozásra, természetjárásra áldoztad fel. Az erdő, a természet rejtélyes, örökké megújuló temploma, a suhogó fenyvesek, az öreg tölgyek megmaradtak örök nosztalgiának. Azok a nyáréjszakai tábortüzek, melyeket a Bükkben, a Mátrában és szerte az országban gyújtottál, még sokáig lobognak tanítványaidban. Kezed nyomát őrzi a Kiss Pál Iskola harmincöt éve ültetett orgonasövénye és a Zrínyi iskola facsemetéi, melyek azóta már terebélyes, óriási jelként figyelmeztetnek a múló időre. Ma már mindannyian ismerjük azt a titkot, amit Te már akkor is tudtál: „Aki fát ültet, emléket állít magának, olyan emléket, melyet csak a természet viharai – a perzselő nap, a fagyos északi szél – tépázhatnak, meg, mert gyökerei mélyen kapaszkodnak.” 1963-ban szakmai munkád elismerése, megbecsüléseként a Zrínyi Ilona Általános Iskola igazgatója lettél. Vállaltad, amit rád bíztak, vállaltad, mert szeretted csinálni. Az erősek hűségével, a józanul mérlegelők sorsával mindig egyszerű maradtál, mert így volt biztonságos, így kaptál melegséget. Alkotó munkádhoz nélkülözhetetlen volt a nyugalom, a fák, a bokrok, rétek békéje, és természetesen a tantestületé, a kartársaid, a barátok, a gyerekek, és szeretett iskolád, az iskola, ahol egész életed leélted. Teljes odaadással, mérlegelés nélkül dolgoztál azért, hogy tanítványaid szemében egyre többször csillanjon meg a tudás, a felismerés öröme. Őszinteségeddel, emberségeddel hamar megnyerted a szülők és a gyermekek bizalmát. Hittel, meggyőződéssel neveltél, az örökös tájékozódás lázában éltél, nem a mennyiség, hanem az alaposság volt fontos számodra. Olykor bizonyosság helyett kétségek, vívódások alakították sorsod, keserű tapasztalat és a tisztán maradásért vívott küzdelem formálta, bíztál és csalódtál az emberekben. Két végén égetted a gyertyát. Mindig fontos volt számodra a tisztesség, a becsület, sokszor elmondtad felnőttnek, gyermeknek: „Tudd, hogy honnan jöttél, és tudd, hová tartasz!” Az évek gyorsan peregtek, és tavaly csendben, magányosan elköszöntél az iskoládtól. Mi tudtuk: „Ha arcod kicsit fáradtabb is, és szemed csillogása sem a régi már, de bizalmad, hited a gyermekekben töretlen volt.” Mégis elköszöntél a gyermekzsivajtól, mely olyan volt Neked, mint másnak egy falat kenyér. De az első szeptemberi csöngetés – amely már nem hívott katedrára – nagyon fájt. Úgy érezted, még nem készültél fel az elválásra. Szeretett családod és mi, munkatársaid igyekeztünk segíteni, oldani a magadba zárt kőfalat. Sajnos, nem sok sikerrel. Áprilisban betegeskedni kezdtél, később kórházba kerültél. De bíztunk, hogy az akaraterő, az élni akarás legyőzi a betegséget. Az utolsó szorítást már nem bírta ki a szíved, oly erővel jött, mint nyári éjszakán a vihar. Nem szóltál, nem tiltakoztál: Uram! Még ne! Hiányozni fog emberi közvetlenséged, bölcs nyugalmad, messzemenő figyelmességed, derűs, jóakaratú kollegialitásod, önzetlen segítőkészséged. Tanítványaid, munkatársaid, az óvodák, iskolák nevelői, a szülők, ismerőseid, barátaid, tisztelőid nevében búcsúzom, megköszönöm értéket teremtő munkásságod, példamutatóan emberi egyéniségedet. Szívünkben, tetteinkben, mindennapos munkánkban múlhatatlanul megőrizzük! Egyszer régen ezt tanácsoltad: „Úgy élj, hogy mikor elhagy majd az élet, Mosolyogj Te, és mind sirasson Téged.” /William Jones/ Drága Karcsi bácsi! „Aludj és álmodd a sírban az életed tovább, szép álmodat vigyázva őrzi az iskolád. Lelkünk, mint fehér kendő leng utána. Sokszor könnyünk se hull, szívünk se fáj, Hidegen hagy az elhagyott táj. Hogy eltemettük, róla nem tudunk, És mégis mondom néktek, Valamitől mi mindig búcsúzunk.” /Remenyik Sándor/ /A megemlékezés Bodnár Károly temetésén hangzott el, Tiszafüreden, 1992. augusztus harmadikán./ 3. Dr. Barna Andrásné: Büszke vagyok a régiekre „Járatlan úton, fényen át, Keresem én a mesék városát. Megvan valahol Csak azt nem tudom én, Hogy merre, hol? De ha gyermek szemébe nézhetek Melyek reményt és békét fénylenek Nem kell nekem Grimm, Andersen – Megvan az út, Mely oda vezet el.” /Juhász Gyula/ Az idő elrohant, az emlékezés marad, de „ha az ember sok jó emléket visz magával, meg van mentve az egész élete”. Dosztojevszkij sorait idéztem. Nagy örömömre szolgált, amikor 1963. július elsején a Zrínyi Ilona Általános Iskolához kerültem. Akkori igazgatóm, Bodnár Károly, helyettese Béki Pali bácsi és a gazdasági vezető, Szőke Marika fogadott, szeretettel és sok tapasztalattal segítettek beilleszkedni az új környezetbe. Tiszafüreden akkor még csak két általános iskola működött, igen magas tanulói létszámmal. A tantermek szétszórva voltak: Főépület, Örvényi út, Vörösmarty út stb. Délelőtt-délutáni váltásban tanítottuk a nagy létszámú osztályokat. Hozzánk tartozott a tiszaörvényi iskola, óvoda és az alvégi iskola is. A dolgozók esti iskolája is nálunk működött, esténként ott is el kellett látni a feladatunkat, a kisgyerekek nevelése mellett. Ezekre a felnőttekre is nagy szeretettel gondolok vissza. Nagy igyekezettel, szorgalommal tanultak a munkájuk mellett, közös megelégedésünkre, eredményesen végeztek. Napközis feladatok is tartoztak az iskolához. Saját konyhával és ebédlővel rendelkeztünk, így a kisegítő dolgozók száma is jelentős volt. Sokan voltunk, sokfélék voltunk, de a célunk egy volt: mindent a gyerekekért. Könnyű volt így együtt dolgozni. Az iskolában matematikát, fizikát tanítottam és osztályfőnök voltam. Nagyon szoros kapcsolat alakult ki az osztályommal, akikre most is szeretettel gondolok. Még most is megvan a rajnaplójuk, néhány füzetük és levelük. Sok szép napot töltöttünk együtt tanulással, beszélgetéssel, kirándulással, versenyekre, ünnepségekre való készüléssel. A Dobó Katica raj naplójából idézek: „Összefogtunk, mint tűzben a lángok, szebbé akarjuk tenni a világot. Hősök nyomában lépkedünk, kedves barátunk, tarts hát velünk!” A matematika-fizika tanítása mellett, ha kellett, gyakorlati oktatást is szívesen vállaltam. Miskolci Irénke nénivel kezdtem, akitől nagyon sokat tanultam, majd az utódokkal folytatva, azt is örömmel csináltam. Kellemes visszagondolni a főzésekre és a gyakorlókerti munkákra. 1971. február 16-tól megváltozott a munkaköröm. Igazgatóhelyettesi beosztást kaptam, amit 1992. április 30-ig láttam el. Megváltoztak a feladatok, a felnőttekkel kellett többet foglalkoznom. Járatlan úton haladtam, de abban a közösségben, ahol dolgoznom kellett, mindig volt kiút és megoldás. Nagy-nagy szeretettel gondolok vissza a mindennapokra, a tanítási órákra, az izgalmas felügyeleti napokra, a nyílt órákra. Sorolhatnám a sok-sok eredményes szakmai vetélkedőt, a sok szép hangversenyt, úttörő foglalkozásokat, számháborúkat, ünnepségeket, farsangi bálokat, amelyek összefogtak bennünket, amiket fáradhatatlanul és nagy lelkesedéssel csináltunk. Nagyon emlékezetesek voltak és sok élményt hagytak maguk után a vidéken töltött továbbképzések, tanulmányi kirándulások, amiket később hasznosítani tudtunk. A sok-sok emlékezetes munka mellett a technikai feltételek is sokat változtak az idő előrehaladtával. Létrejöttek az új iskolák, csökkent a gyereklétszám, megszűnt a saját konyha, étteremben étkeztettük a gyerekeinket. Igyekeztünk szebbé tenni iskolánkat. Megnövekedett az udvar, a tantermeket átépítettük, fejlesztettük eszközállományunkat. Az élet országútján mindenki – a család, az iskola, a gyerekek – vitte a maga batyuját. Ebbe az úticsomagba mindenki jól átgondolt szelektálással, annyi terhet rakott, ami a célba érést biztosította. Tudtuk, hogy hogyan bánjunk tanítványainkkal: „Hozzájuk olyan szobrász kell, aki nem farag le durván, nem hasít le belőlük semmit, csak emberré formálhatja őket.” Az eredményeket a szülők nélkül nem érhettük volna el, ők is tették a saját dolgukat, és minket is hagytak dolgozni, amiért ma is hálás vagyok. Örülök, hogy Tiszafüreden töltöttem el a legnagyobb részét az életemnek, munkásságomnak. Tisztelettel gondolok a város vezetőire, akik segítettek a mindennapos munkában, akik sokat tettek a város fejlesztéséért, szebbé tételéért, így a budapestiek is örömmel mennek a Tisza-tó környékére. Az unokám számára is sok szép élmény maradt, én maradtam a „füredi mama”, annak ellenére, hogy még csak hároméves volt, amikor innen elköltöztem. Örülök, hogy a Zrínyi Ilona Általános Iskolában dolgozhattam, és a fiam is ott tanulhatott. Reggelente kézen fogva mehettünk munkába. Büszke vagyok a régiekre, és büszke vagyok a jelenlevőkre. A legifjabb, a stafétabotot most átvevő kollégáknak kívánom, hogy terveik, elképzeléseik példamutató pedagógus-iskola közösségben valósuljanak meg. Óvják, ápolják azt a haladó nemzeti pedagógiát, amely oly sok sikeres embert adott hazánknak. 4. Duró Gyuláné: Életemből negyven évet e falak közt töltöttem el Amikor 1949. szeptember elsején beléptem a tiszafüredi III. számú Állami Általános Iskola kapuján, mint büszke elsős kisdiák, nem gondoltam, hogy életemből majdnem negyven évet e falak közt fogok eltölteni. A szeptemberi évkezdés után egy félév múlva édesapámat áthelyezték Polgárra, majd Mezőkövesdre, hogy ott folytassa a felszabadulás utáni villamosítási program ráeső részét. Így alsó tagozatos koromban három és fél évig más oktatási intézmények tanerőit boldogítottam, mint eleven és beszédes, sértődékeny, de tanulni és sportolni szerető lány. Az ötödik osztályt már újra a tiszafüredi Állami Leány Általános Iskolában kezdtem meg. Felső tagozatosként is szerettem iskolába járni. Tanulni nem mindig, de a bizonyítványomat azért meg mertem mutatni a gyerekeimnek. Leginkább a magyart, testnevelést, oroszt, élettelen természetet /majd később: növénytant, állattant, egészségtant/ kedveltem. No, meg az ilyen-olyan szabadidős és úttörő programokat: sportversenyek, kirándulások, „batyusbálok” a fiúiskolásokkal, rizsgyomlálás, gyapotszedés, idős embereknél segítés a ház körüli munkákban. Nagy élvezettel tájoltunk a Fekete Laci bácsi által betanított zenés darabokkal a környező falvakban. Sajnos, botfülem miatt én csak a függönyhúzó szerepkörét kaptam meg, de azért év végén én is kaptam érte oklevelet. A legkisebb munka is meghozza gyümölcsét, ha az ember szívvel-lélekkel csinálja! – gondoltam én. Emlékezetes maradt a tiszaőrsi gyógyfürdőben tett három napos osztálykirándulásunk. Távolabbra nem vittek el bennünket. Sokat számháborúztunk a Lipcsey kertben. Gyűjtöttük az eperlevelet a selyemhernyóknak, a Nagy-Tisza partján a szederlevelet, a plantatea alapanyagát. Szerettem a rajfoglalkozásokat is, ahol a tanár nénik, tanár bácsik gyerekes hévvel szobai játékokat is játszottak velünk. A vizek közelségét akkor élveztük igazán, amikor a Kis-Tiszában úszni és evezni tanultunk, télen pedig jókat sinkóztunk /csúszkáltunk/ a part közelében a jégen. A tehetősebb családok gyermekei korcsolyán száguldoztak mellettünk. 1957-ben befejeztem általános iskolai tanulmányaimat és a helyi gimnázium humán tagozatán okosodtam a továbbiakban. A gimnáziumi jeles és kitűnő bizonyítványaim tanúsítják, hogy az időközben Zrínyi Ilona Általános Leány Iskolának átkeresztelt intézmény tanárai jól felkészítettek a jövőre. 1961-ben leérettségiztem. Az egészségügyi főiskolára nem sikerült a felvételim. Máshova nem jelentkeztem, elhatároztam, hogy dolgozni fogok. Így is lett. 1961 és ’64 között több helyen is megfordultam. 1962-ben férjhez mentem. Férjem nem szakmabeli, végzettsége alapján erdész. 1963-ban megszületett a lányom, aki lassan már húsz éve tanít harmadik-negyedik osztályosokat a Zrínyiben. A szülés előtt két évig az akkor nyíló tiszaörvényi óvoda legelső óvónője voltam. Az akkori kis óvodásaim nagy részének a gyermekét is volt szerencsém tanítani a későbbiek során. Vannak olyan családok is szép számmal, ahol az apát, anyát és gyermekeit is tanítottam. Ezt olyan jó hallani, amikor örömmel mesélik nekem, ha összetalálkozunk. Persze vannak olyanok is, akik alig várták, hogy megszabaduljanak tőlem. Nagyon előre futottam a történetben, pedig még az óvónői korszakom végére tett pontot a lányom születése. 1964. szeptember elején kaptam egy üzenetet, hogy keressem meg Bodnár Károly igazgató urat az iskolában. Ugyanis a Művelődésügyi Osztályon jelentkeztem képesítés nélküli nevelőnek, és olyan ígéretet kaptam, ha szükség lesz rám a járásban valahol, majd értesítenek. 1964-ben a Zrínyiben kezdtem el biológiát és földrajzot tanítani. Ekkor már a szegedi tanárképző főiskola levelező tagozatos hallgatója voltam. A főiskolát sikeresen elvégeztem négy év múlva. Nem volt könnyű tanítani, tanulni és családanyának lenni. Szerencsére a férjem és szüleim maximálisan segítettek mindenben. Az igazgatóm és kartársaim nagy része szintén. Ebben az időszakban több volt tanárom is itt tanított még. A legtovább Mártival, Erdész Józsefnével dolgoztam együtt, aki sok mindenre emlékezett diákéveinkből, ami Editre, a barátnőmre és rám vonatkozott. Jókat derültünk ezen is, és az aktuális diákcsínyeken, bemondásokon, a kulturális seregszemlék műsorain. No, nem az irodalmi színpadok komoly hangvételű darabjain vagy a szavaló versenyeken! Emlékek a hőskorból: Kezdetben olyan osztályokban is tanítottam, melyek létszáma ötven fölött volt. A nyolcadik osztályban a levegő alig fért be közéjük, akkorák voltak. A gyerekek meg csak nehezen tudták magukat bepréselni az ósdi padokba. A sűrű, fekete olajjal felkent, recsegős padlón a csúszásveszély miatt óvatosan kellett lépkedniük. A vaskályhák táplálását a hivatalsegédnek a tanítási órán is el kellett végeznie, ha szükséges volt. Időnként a lányok sikolya szakította meg az órai munkát. Egyikük észrevette a filodendron vastag levélnyelén sétálgató egeret. A kedélyek akkor csillapodtak le, amikor a halálra rémült állatka eltűnt a szemük elől. Egy jó pár évig délelőtt és délután is volt tanítás. Egy osztályterembe két különböző osztály járt. Műszakváltáskor takarítás, a padban felejtett értékek összeszedése zajlott. Tiszteletére váljon az akkori diákoknak, az óriási létszám ellenére, nem volt sok fegyelmezési probléma velük. A délutáni műszakban, úgy öt és fél hat között, a sötétbe burkolódzott udvaron is csak ritkán verték laposra egymást. Iskolánk konyháján mindig változatos és ízletes fogásokat ehettek a napközis és menzás tanulók és nevelők. A szakács nénik szinte mindenkinek ismerték az ízlését, étványát, és annak megfelelően osztották az elkészített finomságokat. Ez volt a hőskorban. És ez a közelmúlt: Iskolánk folyamatosan újul, bővül, szépül. Több, új tanterem lett kialakítva. Központi fűtés szolgáltatja a meleget. Egyre zöldebb az iskola udvara. Korszerű szemléltető eszközök, számítógépek segítik a magas színvonalú oktatást a jól felkészült, gyerekközpontú tanárok számára. Sok-sok éve működőképes az ének tagozat. Az énekkar a megyei élvonalban teljesít évről évre, ápolja a francia-magyar kapcsolatokat. Folyamatosan jók az eredmények a tanulmányi és a sport versenyeken, kulturális és művészeti bemutatókon. Optimálisak az osztálylétszámok. Az iskola területén történik újra az étkeztetés, bár saját konyhája még nincs az iskolának. Ez csak egy kis töredéke annak a lelkes munkának, amit megkezdett Bodnár Károly és tovább folytatott Bódi György igazgató úr. Ismereteim most már hézagosak a témában, hiszen 1995-ben éltem a lehetőséggel és előnyugdíjba mentem. Így életem megint a Zrínyin kívül zajlik. Tájékoztatást az ott folyó munkáról a Zrínyiben tanító lányomtól és az ott tanult és tanuló unokáimtól, valamint ritka találkozásaink alkalmából, volt kollégáimtól kapok. 5. Dr. Harka Ákosné: Emlékmorzsák Tiszafüredi vagyok, nemcsak származásom miatt, hanem mert éveim legnagyobb részét itt töltöttem, és sorsom legjelentősebb eseményeit itt éltem meg. Füreden belül is van egy hely, ahová a legtöbb szállal kötődtem, és ahol talán több időt töltöttem, mint otthon. Ez a Zrínyi iskola. Nemcsak az a harminchárom év emlékeztet iskolámra, amikor 1962 és 1995 között ott tanítottam, hanem jóval korábbi események is. Első emlékem 1947-ből lehet, amikor az iskola összenyitható termében karácsonyi ünnepségen szerepeltünk, s ajándékot kaptunk az itt tanító kedves nővérektől, pedig mi nem is ebbe az iskolába jártunk. /Az iskola főbejáratától jobbra lévő épületszárny két, deszkafallal elválasztható és összenyitható tanterem volt, a végében színpaddal, amihez még öltözőként csatlakozott a mai gondnoki iroda egy része. Általában itt tartották az iskolai rendezvényeket./ Hatodik osztályos koromban lettem az akkori leányiskola tanulója, amely a következő években vette fel a Zrínyi Ilona nevet. Az óráink ötven percesek voltak, s a szünetekben mindenkinek ki kellett mennie az udvarra, ami akkor egy kicsit egyszerűbb volt, mint most, mert az olajos padlójú termekben nem kellett cipőt váltani. A tanulás mellett természetesen akkoriban is voltak versenyek, rendezvények, s különös izgalmat jelentett, ha a fiúiskola tanulói is eljöhettek egy-egy farsangi bálra vagy egyéb eseményre. Iskolai táborokra ebből az időből nem emlékszem, inkább központi táborok voltak, ahova néhány tanulót küldhetett az iskola. Két alkalommal én is a résztvevők közt voltam, előbb a Mátrában egy megyei szervezésű, majd Budán egy országos táborban. Ebben az időben a szegénység és a rendkívül szűkös élelmiszer-ellátás miatt még nagyon sok volt a rosszul táplált gyerek, viszont a táborokban bőséges ellátásról gondoskodtak. Megérkezésünkkor lemértek bennünket, s kitűzték a célt: aki legtöbbet fog hízni, az egy tortát nyer. Így is történt, de nem én kaptam. A település iskolái által tartott tanév végi tornavizsga az egész község ünnepévé vált. Minden iskola változatos, bottal, karikával, szalaggal, buzogánnyal színesített gyakorlatot mutatott be, majd az összes iskola közös szereplésével zárult az ünnepély. A felkészülés olyan alapos volt, hogy gyakran reggel hétre kellett mennünk ezért az iskolába, sőt olykor még a tanítási órákon is gyakoroltunk. Fekete Laci bácsi az énekkari munkát lendítette fel, s nagysikerű előadásokat, színdarabokat rendezett. Mindenki büszke volt, ha részese lehetett ezeknek. Jó volt az iskola tanulója lenni, szeretettel emlékszem a tapasztalt, csupa szív idősebb tanárokra: G. Csiszár Jolánkára, Miskolczy Irénkére, Béky Pálnéra és férjére, Major Irénkére, s az akkor odakerült lendületes fiatalokra, akikért lelkesedtünk: Hernády Mártára, Bodnár Ilonkára, Mohai Mártára, Zsíros Máriára, Tóth Annára, Ghyczyné Zsófikára és a többiekre. Jó útravalót adtak, s amikor 1962-ben visszakerültem tanítani, egy részük még akkor is ott volt, és ismét tanulhattam tőlük a pedagógusi szakmát és emberséget. Az iskola élete állandó változás, mozgás. A kisgyerekekből kamaszok lesznek, s az elmenők helyett mindig újak jönnek. De gyakran változott az iskola szervezete is. Az egyházi iskolát államosították, a leányiskolából koedukált lett, majd jött a körzetesítés, az örvényi felső tagozatos gyerekek a mi tanulóink lettek, később az alsósoknak is be kellett járniuk. Minden változásban volt jó és rossz, de legalábbis kellemetlen, amíg megszoktuk az újat. Számomra ma is rossz érzés, ha a zsúfoltságra gondolok, amikor szünetekben loholni kellett egyik épületből a másikba, pl. az Örvényi útra vagy a sportpálya épületébe, mert az egyik tanévben még ott is volt tanulócsoportunk. Amikor a gimnázium új épületbe költözött, a régi épületben kialakították a Kossuth Téri Általános Iskolát. A zsúfoltság megszűnt, de sajnáltuk, hogy kedves kollegáktól és tanítványoktól kellett megválnunk. A tanári és osztályfőnöki munka mellett – természetesen – úttörővezetők is voltunk. A gyermekmozgalomban voltak dolgok, melyek a gyerekeknek is, nekünk is terhesek voltak. Például ünnepségek, amelyeket nem éreztünk magunkénak, túlpolitizált foglalkozások és kötelező kivonulások /a csernobili katasztrófa után néhány nappal a verőfényes Holt-Tisza partján ünnepeltük május elsejét/. De a mozgalom lehetőséget adott a szabadidő hasznos eltöltésére is. Emlékezetesek maradnak a kirándulások, kerékpártúrák, játék- és klubdélutánok, versenyek, táborok stb. A hatvanas években országosan megélénkült a honismereti mozgalom. A Kiss Pál Múzeum igazgatója, dr. Füvessy Anikó vetélkedőket, gyűjtéseket szervezett, amelyeken mi is nagy lelkesedéssel vettünk részt. Nagyon sok tárgyat gyűjtöttünk, melyekből gazdag kiállítást rendeztünk az iskolában. A múzeumnak átadott legértékesebb darabok gyűjtőinek neve ma is ott olvasható a leltárkönyvekben, a tárgyak közül pedig egy-kettő az állandó kiállításnak is részévé vált. Honismereti szakkörünk 1980-ban a megyei néprajzi és nyelvjárási gyűjtőpályázaton Állatnevek, hajtó-, terelő-, hívogató- és űzőszavak Tiszaörvényen című munkájáért jutalmat kapott. A következő évben pedig egy juhász életének és munkájának a feldolgozásával országos harmadik helyezést értünk el. A jutalmaknál is nagyobb eredmény volt azonban, hogy a részt vevő gyerekek mélyebben megismerték a hagyományokat, a népi kultúrát, megtanultak az emberekkel kapcsolatot teremteni, céltudatosan beszélgetni az adott témáról, figyelni szavaikra. A honismereti munkát később Veres Vilmosné tanárnő folytatta, igen sikeresen. Az iskola kulturális életét különböző – részben az úttörőmozgalom által szervezett – rendezvények színesítették. Voltak prózamondó, versmondó és népdaléneklő versenyek, valamint az akkoriban szokásos „Ki mit tud?”, amibe minden műfaj belefért. Ha felmenő rendszerű versenyen jó eredményt értek el tanulóink, büszkék voltunk rájuk. Nagy eredmény volt, hogy sikerült sok gyereket mozgósítani, s a számukra megfelelő vers kiválasztása közben újabb művekkel és alkotókkal ismerkedtek meg. Az egyik, talán az 1989-es országos versenykiírásra két osztályunk, a Deák Róza tanárnőé és az enyém, a Téli és tavaszi napforduló című népi játékkal nevezett be. Segítségül hívtuk Jáki Csabáné kolleganőnket, főleg ő rendezte a darabot, Deák tanárnő az énekeket tanította be, magam a szervezésben segítettem. Szükség is volt mindnyájunkra, mert harminc-negyven szereplő között kellett összhangot teremteni. Sok örömmel járó, nehéz munka volt. A gyerekekhez egy tőlük távolálló, már alig élő szokásvilágot kellett közel vinni. Megeleveníteni a paraszti világ különböző ünnepi rítusait, a hozzájuk fűződő hiedelmeket, megtanulni régi regősénekeket, amelyeknek egy-egy szavát már nem is értjük. De remélem, ha esni kezd a hó, bennük is felcsendül az egyik akkor tanult dal: „Porka havak esedeznek – de hó reme, róma!” Luca napjával kezdtük, volt kotyolás, kiszebábú, téltemetés és farsang és még sok minden más. A farsangi játékok közül felidéztük a lóalakoskodást: pergő párbeszédű alku egy rossz lóra, a ló elpusztul, siratás, majd az állat életre kel, és a siratás mulatságba csap át. A bemutató idejére összeforrott kis csapat lettünk, a megyei versenyt megnyertük, és meghívtak bennünket az országos bemutatóra. Autóbusszal mentünk Pestre, a Duna-parton a megadott címen jelentkeztünk, ahol közölték velünk, hogy a Nyugati pályaudvar aluljárójában adjuk elő a műsorunkat. Két ifjút kaptunk segítségül, akik kötéllel elkerítettek számunkra egy helyet, s a jövő-menő bevásárló, utazó emberek között megkezdtük a népi játékot. Egyre több ember gyűlt körénk, figyelt ránk. Olyan sikerünk volt, hogy amikor a farsangi jelenet végén az egyik leány a következő férjhez menő részére szakajtóval adományt gyűjtött a szereplők között, a nézők is elkezdték dobálni a pénzt. Elég hitelesek lehettünk, mert többen erdélyieknek véltek bennünket. Jutalmunk a sikeres szereplés öröme volt, és a pénz, amit elfagylaltoztunk. Már Móricz Zsigmond is megírta: Gyalogolni jó. Mások is így gondolhatták, mert megszervezték az országos gyalogos vándortábor mozgalmat. Ezek tíz-tizenkettő-tizennégy napos táborok voltak, az ország legszebb helyein, s a napok számának megfelelően öt-hat vagy hét szálláshelyet biztosítottak, egyszerű tisztálkodási és főzési lehetőséggel. A túra során hatvan-nyolcvan kilométert kellett gyalogolniuk a résztvevőknek. 1986-ban Deák Róza tanárnővel mi is belevágtunk egy ilyen túra megszervezésébe, s ezzel egy több évig tartó sorozat vette kezdetét. Hét alkalommal táboroztunk, s bejártuk a Pilist, a Zempléni-hegységet és a Börzsönyt, továbbá Vas megyét, a Fertő-Hanság vidékét, a Somogyi-dombságot és az Őrséget. Komoly szervezőmunka előzte meg a táborokat. Igyekeztünk felkészíteni a gyerekeket, megbeszéléseket, előtúrákat tartottunk, az utolsót már teli hátizsákkal. A szálláshelyek egyszerűek voltak: sátor, faház, tanterem, sőt Kőszegen egyetlen tornateremben aludt az egész társaság. Többnyire földre tett szivacsmatrac volt a fekhelyünk, de a túrák után nagyon jókat aludtunk rajta. Takarót és párnát minden szálláshelyen kaptunk, de huzatot mindenkinek magának kellett vinnie a hátizsákjában, a személyes holmijával együtt. Csak a legszükségesebb dolgokat vittük magunkkal, bár volt olyan kislány, aki a vasalót is nélkülözhetetlennek tartotta. Egy-egy helyen két éjszakát aludtunk, majd gyalogosan indultunk a következő helyre. Általában szép erdei utakon mentünk, mégis igencsak elfáradtunk, mire odaértünk a következő szállásra, és akkor még következett az ebéd- vagy vacsorakészítés meg a többi tennivaló. A tábor létszáma harminc-harmincöt fő volt, az ügyeleteseknek ennyi ember részére kellett naponta reggelit és vacsorát készíteni, s többnyire ebédet főzni is, mert étteremre ritkán jutott. A program persze nem csak gyaloglásból állt. Volt sok játék, tréfálkozás, éneklés az esti tábortüzeknél. Volt éjszakai bátorságpróba, riadó, „megtámadtuk” a szomszéd tábort, ők is minket, s közben megismerkedtünk a környék nevezetességeivel, kulturális és természeti értékeivel. A tábor végére a gyerekek büszkék lettek teljesítményükre, a megtett kilométerekre, s szívesen maradtak volna még néhány nappal tovább. Nemrégiben egy régi vándortáborosunk mondta: „Nagyon jó érzés, ha a tévében vagy az újságban meglátok egy városképet, egy híres épületet vagy múzeumot, és ráismerek, hogy én ezt magam is láttam, mi vándorosok jártunk ott. Olyan jó volt, hogy rendeznünk kellene a hajdani résztvevőknek egy nosztalgiatábort.” Így jártuk be az ország legszebb részeit, s míg mi élményeket szereztünk, fizikailag, szellemileg gyarapodtunk, iskolánk hírnevét is növeltük, tábori munkánkért nem egyszer országos dicséretet szerezve. Az iskolában töltött harminchárom év alatt sok minden történt, közülük csupán néhány olyat elevenítettem fel, amely az iskola életében is jelentős volt, és amelyre nekem is jól esik visszagondolni. De szeretettel emlékezem azokra a kollegákra is, akiket itt most név szerint nem említettem, és a régi tanítványokra, akiket olykor már meg sem ismernék, ha kedvesen rám nem köszönnének. Az iskola épülete sokat változott, szebb, tágasabb lett. Kívánom, hogy a mai gyerekek életének ne csak hasznos, de kellemes, boldog színhelye is legyen. 6. Dr. Kuthy Lajosné: Abban az időben könnyebben tudtunk helytállni 1965 szeptemberében kezdtem tanítani a Zrínyi Ilona Általános Iskolában. Ma úgy érzem, szerencsém volt, hogy csak itt tudtak helyet biztosítani számomra, szerződéssel, helyettesítő tanárként. Bodnár Károly igazgató, kinek mindvégig keze alatt dolgoztam, udvariasan fogadott, és egyben felvázolta teendőimet. Az iskola akkor nagyjából 50 fős tantestülettel és 800 gyerekkel dolgozott. Az első tanévem minden szempontból nagyon nehéz volt. Addig egy évet tanítottam, mint kertészmérnök-tanár Nyíregyházán, ott is levelező, felnőtt diákokat. Így nagyon nehéz volt a kezdés pedagógiailag és szakmailag egyaránt. A gyakorlati /mezőgazdasági-háztartási/ oktatáson kívül, szinte mindent kellett helyettesítenem, egy fél évig három ötödik osztályban testnevelést is. Ez utóbbinál igen nagy segítséget kaptam az igazgatótól, amiért nagyon hálás vagyok a mai napig. Az első év egyébként is nehéz volt. Úgy éreztem, hogy kollégáim nem tudnak, vagy nem akarnak befogadni. Utólag - főleg, hogy most megkért a jelenlegi igazgatóság e sorok írására - azt gondolom, hogy az általuk vélt „másságom” is hozzájárulhatott ehhez. Ezalatt azt értem, hogy budapesti vagyok, addigi életem nagy részét ott éltem le. Nem tudom, biztosan bennem is volt sok hiba, nehezen illeszkedtem be a tanári közösségbe. Aki sokat segített, mind szakmailag, mind emberileg, az Kovács Antalné volt, aki azóta elkerült az iskolából. … Az ezt követő évek során, véleményem szerint, kialakult egy szilárd közösség, amely hosszú évekig eredményesen működött. Az erről szóló bizonyítványok bizonyára megvannak az iskola archívumában. Idővel engem is elfogadtak olyannak, amilyen vagyok, a nyersességig őszinte, de egyben azt hiszem, hogy együtt érző és segítőkész is. Először nehezen lendültem bele az úttörő mozgalom munkájába, de meg kell mondanom, hogy nagyon hasznos volt. Összefogta a gyerekeket, sok közös élményt nyújtottak az együtt töltött kirándulások, táborozások, kulturális seregszemlék, bár ez utóbbi néha erőltetett volt. Szembesülve a rendszerváltás óta bekövetkezett ezernyi változással, tantervekkel, szinte évente és iskolánként változó tankönyvekkel, azt gondolom, hogy a „párthűség” és más megkötöttségek ellenére, abban az időben könnyebben tudtunk helytállni, még akkor is, ha nem mindig voltunk hajlandók megalkudni. … Tizenkét évig voltam napközis tanár. Mondhatom, hogy szenzációs intézmény. Mindig, mindenre volt idő, sokkal több pluszt kaptak a gyerekek, és mégis megbirkóztak a tananyaggal. Kiváló szakkörök működtek, eredményesen. A szülőkkel általában jó volt a kapcsolat, többet és „jól” törődtek gyermekeikkel. Persze, voltak azért gondok is. Az anyagi feltételek hiánya, kisebb torzsalkodások, de ez mindig is így volt és lesz. Hogy végül is jó közösség voltunk, bizonyítja a sok, kedves meghívó, amit az iskola rendezvényeire kapok. Sok kollégám a mai napig tanít, és szerencsére sok tanítványuk is. Büszke vagyok, hogy együttműködésünk eredményeként helyben és országszerte dolgoznak tanítványaink kiváló oktatóként, orvosként, mérnökként. Azt kívánom, hogy az elkövetkezendő években, évtizedekben szoros közösségként, összefogva, békességben emeljék még magasabbra az iskola eredményeit. 7. Csontos Dominika: Örömmel gondolok vissza az iskolás évekre Általános iskolai éveimet a Zrínyi Ilona Általános Iskolában töltöttem, 1988 és 1996 között. Ahhoz, hogy szüleim ezt az intézményt választották, nagymértékben hozzájárult, hogy édesanyám ezen iskola tantestületének tagja volt, s az a mai napig is Nagyon szerettem „zrínyis” lenni. Első osztályos koromtól egy-két változtatással, ugyanaz volt a közösség összetétele, így jól összeszoktunk az eltöltött nyolc év alatt. Az osztály majdnem felével gimnáziumi éveink alatt is együtt maradtunk, ami külön örömet jelentett számomra. Az óvodából kikerülvén, új ingerekkel, új emberekkel, új környezettel találkoztunk, de tanítóink segítettek átvészelni ezt az időszakot. Az alsó tagozat megalapozta számunkra a későbbi tananyag könnyebb elsajátítását. A felső tagozat új tanárokat, osztálytermet és játszóteret eredményezett. Komolyabb feladatokkal, igazi megmérettetésekkel, versenyekkel várt bennünket ez a négy év. Ötödik osztályban új elfoglaltságunk lett, az énekkar. A heti többszöri énekórák meghozták eredményeiket. Az évente megrendezett Éneklő Ifjúság és az immáron hagyománnyá vált karácsonyi hangverseny állandó résztvevője és dicsérettel kitűntetett szereplője lett a Zrínyi kórusa. Magyartanárom felkészítő munkájának köszönhetően, évente jelen voltam szavaló, illetve Kazinczy szépkiejtési versenyeken. Ez utóbbiban Kazinczy-érdeméremben részesültem. Műsorvezetője lehettem iskolai rendezvényeknek, szavaltam ballagásokon. Az itt eltöltött nyolc esztendő szép emlékei a mai napig bennem élnek, s örömmel gondolok vissza az iskolás évekre. Általános iskola után maradtam a városban, a helyi Kossuth Lajos Gimnázium diákja lettem. A négy év, nyelvvizsga és a sikeres érettségi után felvételt nyertem a Szolnoki Főiskola idegenforgalom és szálloda szakára, melynek most harmadéves hallgatója vagyok. Jövőmet az idegenforgalom területén képzelem el, utazási irodákban vagy szállodában, de ezen kívül érdekel a rendezvényszervezés és a média világa is. Sokszor halljuk, hogy az általános iskola első évei a legmeghatározóbbak az ember tanulmányai során. Ez az én esetemben is így történt. Az első tanító nénik féltve őrző gondoskodása, szeretete összehasonlítási alapot képez minden későbbi tanintézményben. A pedagógusok és iskolám emléke mindig szeretettel, melegséggel tölt el. 8. Jóvér Henrietta: A tudás hatalom 1983-tól 1991-ig a tiszafüredi Zrínyi Ilona Általános Iskola tanulója voltam. Örömmel emlékezem vissza a kisiskolás éveimre, tisztelettel és szeretettel tanítóimra, tanáraimra, osztályfőnökömre. Ők tanítottak meg a betűvetés, olvasás és a számok bűvös rejtelmeiben eligazodni. A reáltantárgyakat nem igazán, de a humán tárgyakat nagyon szerettem. Olyannyira, hogy már negyedik osztályos koromban én magam is mesét írtam a gonosz varázslóról és a beteg őzikéről. Iskolai rendezvényeken tanítóim, tanáraim megbízásából szívesen szavaltam verseket. Nagy lelkesedéssel és örömmel tettem. Alsó tagozatos koromban mesemondó versenyeken, később szavalóversenyeken vettem rész. Ennek eredményeként szépen gyűltek az emléklapok, oklevelek, amiket a mai napig emlékeim között megőriztem. Jóérzést vált ki bennem és szívesen emlékszem vissza azokra a szép napokra, amikor ezekre a versenyekre felkészültem és végig izgultam. Eredményt értem el 1986-ban a területi mesemondó versenyen, 1989. április 15-én a „Szép magyar beszéd” városi versenyen, 1990. március 12-én a városi Petőfi szavalóversenyen, 1991. május 28-án a Kazinczy versenyen elnyertem a Kazinczy-jelvényt, valamint 1991. május 29-én a városi szavalóversenyen II. helyezést értem el, amire nagyon büszke voltam. Ebben az időben már én is verseket írtam. 1991-ben saját versemmel és Ady Endre: „Sem utódja, sem boldog őse” című versével sikeresen felvételiztem a debreceni Ady Endre Gimnázium irodalom-dráma tagozatára, ahol nagyon szép négy évet töltöttem. Szívesen emlékszem a féléves és év végi egész napos dráma, beszéd és ének vizsgákra. Ebben az időben olyan megtiszteltetésben lehetett részem, hogy meghívás alapján, zsűritagként részt vehettem a Tiszafüred városi szavalóversenyen. 1995-ben sikeres érettségi vizsgát tettem, és jelentkeztem a Színművészeti Főiskolára, és párhuzamosan a GNM Színitanodába. Az előbbibe nem, de az utóbbiba felvettek. Nekem megfelelő, érdekes oktatásban vettem részt, itt tanulhattam, amit sohasem lehet megtanulni, a színészet mesterségét. A színitanodát 1998-ban elvégeztem, majd segédszínészként dolgoztam a Merlin Színházban, kisebb-nagyobb szerepeket kaptam televíziós filmekben. A Kisváros című televíziós filmsorozatban Léna szerepét játszhattam a repülőtéri jeleneteknél, az irányító toronyban, a budapesti ferihegyi, balatonkiliti és a debreceni repülőtéren. Közben különböző filmekben szinkronizáltam, amit nagyon szívesen csinálok. Sikerült nemcsak a kamera előtti, hanem a kamera mögötti munkát is megtapasztalnom. 2001-ben A Pál utcai fiúk olasz-magyar koprodukciós film készítésénél dolgoztam, mint gyártásvezető asszisztens, ami nagyon kemény, napi 12-14 órás munka volt. Szép, de nagyon nehéz a színészi pálya és a film világa. A mai világban a színésznek több lábon kell megállnia. Ezért 2001 decemberében marketing és reklám ügyintéző- marketing és reklámmenedzseri felsőfokú szakképesítést szereztem. A szakdolgozatomat a film készítésének tapasztalatai alapján írtam meg. Jelenlegi tervem, hogy az idén jelentkezek a budapesti Kommunikációs Főiskolára, ahová nem kell felvételi vizsgát tennem, mivel a fentebb említett felsőfokú szakképesítéssel rendelkezem. Sokat köszönhetek iskolámnak, tanítóimnak, tanáraimnak és szüleimnek, hogy elindítottak egy úton, amit igyekezek ösvényként kitaposni és menni-menni előre. Az élet nem egy rózsás menet, buktatókkal és kudarcokkal is szembe kell nézni. Sokszor én sem szerettem tanulni, mint a legtöbb diák, de most értem már, hogy miért fontos a tanulás. A tudás hatalom. Ez az egy dolog, amit soha senki el nem vehet. Ha a Zrínyi iskola előtt elsétálok, sokszor nosztalgiázom. Eszembe jutnak az osztálytársak, a feledhetetlen kirándulások, a zánkai táborozás, a szünetben történt csínytevések, a farsangi jelmezbálok, a diákszerelmek és sok-sok minden. Ehhez az iskolához a családunknak nagy kötődése van, mert nemcsak én, hanem az édesanyám és a nővérem is itt végezte el az általános iskolát. Terveim, álmaim a jövőről? Sok, jó és szép munka, még tanulás, majd család, egészség mindenkinek, mert ez a legfontosabb. Végül, de nem utolsó sorban, köszönetet szeretnék mondani Csontosné Nemes Ibolya, Csonkáné Bajzáth Krisztina, Ruskóné Katika néninek, akik alsó tagozatban tanítóim voltak. Köszönet osztályfőnökömnek dr. Harka Ákosné Mariann néninek, Laczkóné Marika néninek, akitől sok bátorítást kaptam, és minden tanáromnak, akik tanítottak. 9. Kocsis László: Szívesen idézem fel általános iskolai emlékeimet A nyáron már öt éve lesz annak, hogy elhagytam kedves iskolámat, a „Zrínyit”. Az ott eltöltött nyolc év sok-sok emléket hagyott bennem. Ezek az emlékek a búcsú óta letisztultak, kicsit át is alakultak, hiszen azóta elvégeztem a középiskolát és most egyetemre járok. Szívesen idézem fel általános iskolai éveimet, eredményeivel, s az engem tanító pedagógusok emlékeivel együtt. Az elsős tanító nénik Bodnár Károlyné, Marika néni és Kalla Erzsébet voltak. Mindkettőjüket szerettem. Mindkettőjüket másért, másért. Marika néni sajnos már nem él. Nagy megtiszteltetésnek éreztem, amikor az iskola engem kért fel arra, hogy verssel búcsúzzak tőle a sírjánál. Második és harmadik osztályban Kunné Duró Andrea és Lévai Istvánné tanítottak. Andika néni volt az, aki negyedik osztályban, miután felolvastam egy mesét, felfigyelt előadói képességemre. Benevezett a megyei mesemondó versenyre, amit Abádszalókon rendeztek. Soha nem felejtem el! A cigány halála című mesével készültem. A sok-sok induló közül első helyezést értem el. Ettől kezdve rendszeresen szerepeltem iskolai ünnepségeken, indultam versenyeken. A prózán kívül megpróbálkoztam a versmondással is. Rendszeres indulója lettem az immár hagyományossá vált, városi versmondó versenyeknek. 1996-ban harmadik, 1997-ben első, 1998-ban második helyezést értem el, 1998-ban megkaptam a közönségdíjat is. Ezekre a versenyekre felső tagozatos osztályfőnököm, egyben magyartanárom, Laczkó Tóth Bertalanné, Marika néni készített fel. Nagyon sokat foglalkozott velem, segített a versválasztásban, biztatott és korholt, ha kellett. Ő indított el a városi „Szép magyar beszéd” versenyeken. Három, egymás utáni évben nyertem meg ezeket. A megyei döntőn 1998-ban értem el első helyezést, és megkaptam a Kazinczy-jelvényt. A színpad megtanított arra, hogy bátran és megilletődöttség nélkül nézzek szembe a közönséggel, vállalva a produkció kívánta érzelmeket. Nagy-nagy szeretettel emlékszem vissza Laczkóné Marika nénire, aki a felső tagozat négy éve alatt közösséget kovácsolt az osztályból. Ám voltak más tanáraim és tanárnőim, akik szintén nyomott hagytak diákéveimen. Varga Lajos tanár úr matek órái, felesége, Margó néni biológia és kémia órái szintén nem múltak el nyomtalanul. A történelem iránt Veres Vilmosné keltette fel az érdeklődésemet. Középiskolai tanulmányaimat Egerben folytattam a Neumann János Közgazdasági Szakközépiskola és Gimnáziumban. Büszke voltam, hogy ennek az iskolának lehetek a diákja, hiszen három és félszeres volt a túljelentkezés. Az akadályokat jól vettem, jók voltak a jegyeim. A magyartanárom felfigyelt általános iskolai eredményeimre és ösztönzött, induljak versenyeken. Akkor már tudtam, nem választom hivatásul a vers- és prózamondást, mégis számos megmérettetésen vettem részt. Színjátszó kör működött az iskolában, melynek oszlopos tagja lettem. Elsős voltam, amikor a megyei „Szép magyar beszéd” versenyen harmadik, a megyei József Attila szavalóversenyen második lettem. Később, a Szentendrén megrendezett Országos Móricz Zsigmond prózamondó verseny tizedik, a Németh László Társaság által meghirdetett Országos középiskolai prózamondó versenyen, Budapesten második helyezést értem el. A gimnázium negyedik osztályában már nem indultam versenyeken. Minden energiámat lekötötte az érettségire és a felvételire való felkészülés. Még másodikban eldöntöttem, hogy közgazdasági egyetemre jelentkezem. A jól sikerült érettségi és felvételi után 2002 őszétől a Debreceni Egyetem Közgazdaságtudományi Karának vagyok első éves hallgatója. Talán furcsának tűnhet: hogyan jut el a versek világától a számok száraz világába egy ilyen diák, mint én? Azt gondolom, reálisan kell nézni az esélyeket, tisztában kell lenni tehetségünkkel. Sok-sok örömet, önbizalmat adott nekem a vers- és prózamondás, de boldogabb leszek, ha évek múlva átvehetem a közgazdász diplomámat. Remélem, így lesz! Addig is, mindent köszönök a Zrínyi Ilona Általános Iskola pedagógusainak. 12. Deák Róza: Az ének-zene tagozat rövid története 1982 óta vezetem az iskola kórusát. Az Éneklő Ifjúság minősítő hangversenyein az Arany Oklevél mellé Dicséret, Diploma, az Év Kórusa címet szereztük meg. A Szolnokon rendezett díszhangversenyek mellett fesztiválokon is énekeltünk. Jászberényben, Karcagon, s kétévente Budapest valamely múzeumában mutatkoztunk be. A felső tagozatosok szívesen nyaralnak együtt hazánk szép vidékein /Pécs, Sikfőkút, Nagyvisnyó, Fonyódliget/, együtt ismertük meg a kulturális értékeket, s kiváló közösséggé formálódott az énekkar. Külföldön nagysikerű koncerteken adtunk ízelítőt kóruskultúránkból /Németország, Svájc, Franciaország, Erdély/. Cserekapcsolat működik 1996 óta a franciaországi Chantegrives vegyeskórussal. Az utánpótlást a Kicsinyek kórusa biztosítja. Ők már háromszor vettek részt a mezőtúri Kicsinyek kórusa fesztiválon. 2002-ben Kaposváron szerepeltek hasonló rendezvényen. A minősítésük általában arany, néha különdíjjal. A karácsonyi hangverseny már tíz éve szép hagyomány a Katolikus templomban. A kész műsorokat két CD-felvétel örökítette meg. A szülők és pedagógusok együttműködését jelzi az alapítványi bál, mely hagyományteremtő céllal került megrendezésre 2002-ben, nagy sikerrel. Az anyagi háttér biztosítására jött létre a Tiszafüredi Énekszó Alapítvány, mely pályázatokból, adományokból támogatja a kórusok működését.