Címer

Szent Imre Katolikus Általános Iskola és Háromkirályok Óvoda

Tiszafüred

E-napló
Facebook
Étlap

Fenntarthatósági témahét


Fenntarthatósági témahét a szentimrében

2023 tavasz

Ebben a tanévben április 24-28-a között tarthatták meg az oktatási intézmények a Fenntarthatósági témahetet. Előzetesen részt vettünk az Oktatási Hivatal által szervezett szolnoki továbbképzésen, melyen a fenntarthatóság intézményi megvalósítását segítették rengetek ötlettel.
Iskolánk fogékony a környezetvédelemre, a teremtés védelmére, egész évben több programon keresztül foglalkozunk az élővilággal, a környezetünk védelmével. Minden osztályunk részt vett a témahétben, életkori sajátosságnak, érdeklődési körnek megfelelően választottak ki feladatokat, foglalkozásokat a tanító nénik és a szaktanárok. Az 5. évfolyamunk ezen a héten erdei iskolában volt Parádon, a természet közelében rengeteg színes programmal élték meg a fenntarthatóságot. Csatlakoztunk a város által szervezett Te szedd! akcióhoz, melyben három számunkra kijelölt Tisza-tó parti részt tisztítottunk meg a hulladéktól, jutalomként hajókirándulásban részesültek a résztvevő diákok. Az iskolánk teremtésvédelmi felelőse egész hétre érdekes programokat alkotott az alsó tagozatos osztályaink részére, melyekben a Biblia elemei is kapcsolódtak a témához.

A következő ötletekkel, programokkal hoztuk közel tanítványainkhoz a környezetvédelmet, a fenntarthatóságot:

(Osztályonként minimum 3 feladattal szolgáltak a pedagógusaink a hét folyamán, melyeket meg is valósítottak gyermekeinkkel.)

- közismereti órákon a tananyaghoz illesztettük a témát egy-egy feladat erejéig, akár egész tanórán keresztül, kvízt, totót, keresztrejtvényt oldhattak meg, a Föld dalát tanulták meg énekórán, online felületeken ismerkedtek, játszottak motiváló feladatokkal

- készség órákon újrahasznosítottak, alkottak a témában, akadályverseny zajlott, magvakat ültettek, virágpalántákkal díszítették a kiskertünket, kertterveket készítettek, a tudatos, környezetbarát táplálkozással foglalkoztak, plakátokat gyártotta

- természetesen sokat beszélgettek a földünk megóvásáról, valamint a szemétszedés, mint aktív tevékenység több osztálynál sikeresen megvalósult

A fentiek is mutatják, hogy milyen sokrétű, változatos események zajlottak a héten, bízunk benne, hogy tanítványainkban sikerült ismét elültetni a magot, mely életük folyamán szép terméssé fejlődik majd. Amihez elengedhetetlen, hogy ők is ápolják a kismagot, a családban is beszélgessenek, tegyenek a természetvédelemért.

Köszönjük iskolánk pedagógusainak a lelkes, szorgos részvételt a Fenntarthatósági témahéten!




Erdei iskola Parádfürdőn

2023 tavasz

A Szent Imre Katolikus Általános Iskola az idei tanévben is megszervezte az erdei iskola programot az 5-6. osztályos tanulók számára Parádfürdőn.
Bár esővel indult az első napunk, de ez nem szegte kedvünket. Meglátogattuk a kocsimúzeumot, Gál Pista bácsi üvegcsiszoló műhelyét, éjszakai túrán tettük próbára bátorságunkat.
Az Ilona- völgyi vízesés az előző napok esőzéseinek köszönhetően pazar látványt nyújtott. Kis ízelítőt kaptunk az erdő- és a vadgazdálkodásról, 200 éves tölgyfát öleltünk át, gipszkristályt kutattunk.
Geocaching kincskereső csapatversenyen ismerkedtünk Parádfürdővel, délután " aranyat" mostunk a patakban.
Íjászkodtunk egy kicsit, tűzgyújtási technikákat ismerhettünk meg.
Vagyis rengeteg mindent tanultunk, miközben jól éreztük magunkat. Számháború, kötélhúzás, vetélkedők, tábortűz, nyársalás, karaoke parti.....
A végére úgy elfáradtunk, hogy kerestünk egy várat, amelyet nem kell megmászni a. A Kisnánai vár meghódítása után élményekkel gazdagon érkeztünk haza.
Mindenkinek köszönjük a támogatását, akik hozzásegítettek bennünket egy remek erdei iskola megvalósításához.




Fenntarthatósági témahét

2023 tavasz

Április utolsó hetében a teremtésvédelemhez kapcsolódva fenntarthatósági témahetet tartottunk. Színes programokkal, kiállítással és játékos feladatokkal készültünk a gyerekeknek. Hétfőn egy zsoltáridézethez készült plakát, hiszen a zsoltárok nagy része a teremtés szépségével Isten dicséretét hirdeti. Kedden olyan számolós feladat volt, melyhez az iskola udvaráról és környezetéből kellett adatokat gyűjteni. Szerdán végre kisütött a nap, és a gyerekek örömére kötélhúzás volt a délelőtti szünetekben. A pénteki program a szelektív hulladékgyűjtésre hívta fel a figyelmet egy kiselőadás keretében, játékos feladattal összekapcsolva. A közös programokon kívül minden osztály külön is tartott foglalkozásokat, mellyel a környezetvédelemre, a természeti értékeink megóvására neveltük tanulóinkat. Köszönjük mindenkinek a segítő közreműködését, hogy a hét programjai megvalósulhattak!





TeSzedd!

2023 tavasz

Április 28-án a Fenntarthatósági témahetünkhöz kapcsolódóan 50 tanulóval bekapcsolódtunk a Tiszafüred Város Önkormányzata által szervezett TeSzedd! - Önkéntesen a tiszta Magyarországért országos akcióhoz. Kis csapatunk az Albatrosz kikötő, a Halastér és a Szabadstrand környékét tisztította meg a szeméttől. Rövid idő alatt 7-8 zsák hulladékot sikerült összegyűjteni, ezzel is hozzájárulva környezetünk tisztaságához.
Jutalmul az Albatrosz kikötő felajánlásából rövid csónaktúrán vettünk részt, melyen a gyerekek nagyon jól érezték magukat. Ezúton is szeretnénk megköszönni a lehetőséget.

Szabó Katalin, Vigh Péter János, Darai Rajmund






Tanulmányi kirándulás a poroszlói Ökocentrumba

2022 tavasz

Május 4-én iskolánk 3. évfolyama tanulmányi kirándulást szervezett a szomszédos településen található Ökocentrumba.
Látogatásunk fő célja az volt, hogy testközelből is megismerhessük azokat a vízi állatokat, amelyekkel már környezetismeret órán is foglalkoztunk. Először a halakat tekintettük meg, majd a hüllőket. Ezután tettünk egy sétát a sétányon, ahol megfigyelhettük a különböző emlősöket és madarakat. A nap hátralevő részét a játszótéren töltöttük.
Kellemesen elfáradva, de élményekkel és tudással gazdagodva értünk haza.







Április 22., a Föld napja

2022 tavasz

Az első Föld napján, Denis Hayes amerikai egyetemista kezdeményezésére, 1970. április 22-én 20 millió amerikai emelte fel szavát a természetért. Ez a történelmi jelentőségű esemény az Egyesült Államokban – és az ország határain túl is – fontos változásokat hozott: az USA-ban szigorú törvények születtek a levegő és a vizek védelmére, új környezetvédő szervezetek alakultak, és több millió ember tért át ökológiailag érzékenyebb életvitelre. Húsz évvel később Denis Hayes és barátai, az ökológiai válság jeleit – a bioszféra pusztulását, az ipari szennyezést, az őserdők irtását, a sivatagosodást, az üvegházhatást, az ózonlyukakat, a veszélyes hulladékokat, a túlnépesedést, a savas esőt, az óceánok szennyezettségét stb. – látva kezdeményezték, hogy az 1990-es évek a környezet évtizedeként a közös felelősségre hívják fel a figyelmet. A felhívásra Magyarországon környezetvédők 1990-ben megalapították a Föld Napja Alapítványt, és hírközpontot is létrehoztak az első magyar Föld napja eseményeinek koordinálására. Felhívásukra kis falvakban és nagyvárosokban egyaránt sokan jelentkeztek.
Iskolánkban a Víz Világnapja után közvetlen tudtunk kapcsolódni témában a Föld napjához. Idén minden osztályunk egy-egy kis edénybe virágmagot ültetett, melyet a tanév végéig gondoznak, nevelgetnek a tanulóink. Díszíti majd a tantermüket, a nyáron pedig az iskolaudvart. A tavaly ültetett muskátlikat, pedig felfrissítve elhelyeztük az ablakpárkányokon, szebbé, otthonosabbá téve környezetünket. A mai napon mindemellett készségórákon aktuális alkotások készültek, a közismereti órákon pedig felhívtuk a tanulóink figyelmét a teremtett világ szeretetére, megbecsülésére, megóvására. Az alsó tagozaton az aulában játékos Föld napi pontot hoztunk létre. Megemlékeztünk Sir David Attenborough-ról, aki környezetvédő, természettudományos munkájáért méltán elnyerte az ENSZ Környezetvédelmi Programja (UNEP) a Föld bajnokának címét 2022-ben. Filmajánlóként Egy élet a bolygónkon című összegző alkotását ajánljuk meleg szívvel!

Az ő szavaival zárjuk cikkünket:

„Ötven éve a bálnák a kihalás szélén álltak világszerte. Aztán az emberek összefogtak, és ma már több bálna él a tengerben, mint amennyit valaha láttunk. Tudjuk, hogy milyen gondok vannak, és azt is tudjuk, hogyan oldjuk meg őket. Csak az egységes cselekvés hiányzik (...)”

(David Attenborough)







Víz Világnapja, március 22.

2022 tavasz

Iskolánk nagyon fontosnak tartja a teremtésvédelmet, a környezetvédelmet, melynek szerves része a VÍZ. A mindennapjaink elképzelhetetlenek lennének a tiszta, egészséges ivóvíz nélkül, a szervezetünk nagyrészt víz alapú, az édesanyánk méhében is vízben növekedtünk, fejlődtünk 9 hónapig. A Bibliában számos helyen igen hangsúlyos szerepet tölt be szintén a víz. Gondolhatunk a megtisztító özönvízre, vagy a tenger adta életre, melyen a leendő tanítványok is dolgoztak halászként. Vagy a Jézus csodatételeire emlékezhetünk, ahogyan Pétert, mint legfontosabb tanítványát képessé tette arra, hogy a vízen járjon, illetve a csodálatos halszaporítás is a vízhez kötődik, vagy a mennyegzőn a víz borrá változtatása.
Ebben a tanévben másodjára kért fel bennünket a Szolnoki Vízügyi Igazgatóság, hogy vegyünk részt pályázatukban, melyben 2400 gyermek vett részt összesen. Komplex feladatsort oldottunk meg osztályonként. Készítettünk lapbook-ot, ültettünk magvakat, víztisztító berendezést készítettünk és videóanyag megtekintése után tesztet töltöttünk ki. Csodálatos alkotások születtek, sok-sok érdekes információ jutott el a tanítványainkhoz a víz kapcsán.
Jutalomként Csobbancs kabalákat, tollakat, nyakpasszokat, stresszlabdákat, fülhallgatókat, színes ceruzákat, bluetooth-os ledlámpákat kaptunk.
Az alsó és a felső tagozatos auláinkat csodálatosan felöltöztették erre az alkalomra a pedagógusaink. Klikk IDE

Elkészült Lapbook-ok






A FÖLD NAPJA: április 22.

FENNTARTHATÓSÁGI TÉMAHÉT: április 19-23.

2021 tavasz

Intézményünk a teremtésvédelmet kiemelten fontos feladatként kezeli. Tanítványainkat, hozzátartozóikat, s magunkat a dolgozókat is arra szeretnénk sarkalni, hogy tegyünk azért, hogy a természetet védjük, szebbé tegyük.

Több tevékenységet is végeztünk ennek érdekében, a jelenlegi helyzet korlátaihoz alkalmazkodva:

1. A Föld napja kapcsán virágládákat töltünk meg gyönyörű muskátlikkal, a mai napon, május 22-én, csupán az alsó tagozaton. Minden osztály kap egy virágládát és két tő szép muskátlit helyeznek el benne, amit az osztályközössége ajánlott fel. Ezek a ládák az alsó tagozatos ablakokat díszítik egész évben mindenki gyönyörködtetésére. Amikor a felsőseink végre visszatérhetnek, ők is megteszik ugyanezt.

• Ezen kívül tanórákon természetesen megemlékezünk, beszélgetünk a Föld bolygóról, az életünkről.

2. A Fenntarthatósági témahetet meghirdettük minden osztályban, az osztályfőnökök vezetésével, a szaktanárok részvételével iktatják be tanórákon ezt a témát.

A „CseppetSem” Projekthez csatlakoztunk, melyet a Biotrans Kft. hozott létre. Használt háztartási olajat lehet gyűjteni, a cég által kihelyezett tárolóedénybe, amit rendszeresen ürítenek. Az iskolánkban 2 db edényt, az óvodában 1 db-ot rakunk ki.

• Folyamatosan gyűjtjük már 5 éve a kupakokat, nagy lelkesedéssel hozzák a diákok, szülők, dolgozók. Évente 10-15 zsáknyi kupak is összejön, amivel idáig három kisgyerek gyógyulását segítettük. Jelenleg is gyűjtünk és továbbra is így teszünk. Ahogy tudunk, úgy segítünk!

Az ivóvíz fontossága egy tanévben többször is napirendre kerül. Ivóvíz automatát is tettünk ki mindkét tagozaton, használatba is vették a gyerekek. Rajzversenyeken is részt vettünk ezzel a témával kapcsolatban. A héten a TRV ZRT. kapcsolattartói keresték meg intézményünket, a víz fontosságát hirdető plakátokkal, apró ajándékokkal a tanulóinknak (vonalzó, hűtőmágnes, toll). Köszönjük nekik megkeresésüket! Tanórákon pedagógusaink videók felhasználásával beszélgetnek a diákjainkkal a víz szerepéről, hasznosságáról, feladatairól és főként a megóvásáról.



A víz világnapja - Happy Hét

2021 tavasz


A galériához kérem kattintson a képre!



A víz a Föld felületén megtalálható egyik leggyakoribb anyag, a földi élet alapfeltétele. Drasztikusan csökken a föld ivóvízkészlete. Korunk egyik nagy problémája az ivóvízhiány.

Ne pocsékold!

Fogyassz vizet minden nap!





Happy Hét


2021 tavasz


A nagyításához kérem kattintson a képre!



„A víz, mint kincs” - Filmpályázat

2021 tavasz

A Tiszamenti Regionális Vízművek Zrt. „A víz, mint kincs” címmel film- és animáció készítő pályázatot hirdetett általános iskolák felső tagozatos, és középiskolás diákok részére. A pályázat célja, hogy az emberek a vízre ne kiapadhatatlan erőforrásként, hanem értékként tekintsenek.

Ujvári Enikő Anna iskolánk 5.b osztályos tanulója a beküldött anyagával III. helyezést ért el.

Így foglalta össze a pályázattal kapcsolatos gondolatait:

„Amikor megláttam a pályázati felhívást, rögtön eldöntöttem, hogy készítek egy anyagot, mivel én is környezettudatosan élek és nagyon fontos számomra a természetvédelem. Mindig szomorú vagyok, mikor eldobált szemeteket, pazarló cselekvéseket látok. El is döntöttem, hogy pár dolgot, amit a környezetvédelemért teszek a mindennapjaim során, a pályázat által megosztok másokkal, hátha valaki átvesz belőle pár ötletet. Így hát hozzáfogtam elkészíteni a pályázatot. Már az elején elhatároztam, hogy nem használok fel a TV-ben / Interneten megjelent felvételeket, hanem saját magam mutatom be a mondanivalómat. Először összeírtam az ötleteimet, majd egyre részletesebben kidolgoztam, hogy mely helyszínen mi történjen a felvételen. Az elején, amikor elkezdtük forgatni a jeleneteket egyszerűbbnek tűnt a kivitelezés, de a végeredményig – bár ez nem biztos, hogy látszik – nagyon sok munka volt vele. Egyedül nem tudtam volna megcsinálni, ezért segített apa is. Együtt forgattuk a jeleneteket és megszerkesztettük a videót. Így készült a mi pályázatunk. Remélem összefogással, odafigyeléssel meg tudjuk menteni a világot.”

Szívből gratulálunk a szép eredményhez!

Langné Kiss Piroska




Pályamunka




Föld napja a digitális tanrendben

2020 tavasz

Április 22-e a Föld napja, melyet minden évben nagyszabású rendezvénnyel ünnepelünk az iskolában. Erre most nem volt módunk, pedig a Földnek most talán még nagyobb szüksége van arra, hogy odafigyeljünk védelmére. Ezért azt kértük a gyerekektől, tegyenek ők is érte a maguk módján: gyűjtsenek szemetet szelektíven, gondozzanak virágot, fát, kerteket, gondoskodjanak kedvenceikről. Készítsenek ezekről a tevékenységekről fotókollázst, rajzot, és küldjék el osztályfőnöküknek.
Nagyon ötletes, szép, megható alkotások születtek, s amellett, hogy a Föld napján teremtett világunkra fordítottuk figyelmünket, a tevékenységek a távollét ellenére is összehozták lélekben a közösségeket.
A legszebb alkotásokból az Föld napjára meghirdetett rajzpályázatokra is küldünk műveket.

Az 5.b , a 6.a,és a 7.a tanulói, osztályfőnökei




Fenntarthatósági témahét

2019 tavasz

Magyarország legtöbb önkéntest mozgósító akciója idén 8. alkalommal 2019. március 18-24. között került megszervezésre.
Iskolánk diákjai – 100 tanuló – március 18-án és 19-én vett részt az akcióban.
Iskolánk udvarát, a környező utcákat, a Tisza-partot tettük tisztává. A szemétgyűjtési akció eredménye több mint 20 zsák tele hulladékkal. A tanulók nagyon lelkesen vettek részt ezen az igen nemes programon.
Reméljük a program amellett, hogy hozzájárul a lakóhelyünk közös megszépítéséhez, támogatja tanulóink környezeti nevelését, ezáltal is egy lépéssel közelebb viszi őket a hulladék keletkezésének megelőzéséhez, a keletkezett szeméttel történő felelős bánásmódhoz. Az akció emellett kiváló közösségformáló erő is, hiszen a hasznos és értelmes tevékenység közelebb hozza egymáshoz a résztvevőket.
Diákjaink példát mutattak a környezetükért érzett felelősségvállalásból és tenni akarásból.




A lap tetejére >>