Ebben a tanévben végre eljutottunk a - már tavaly megnyert - Határtalanul programunkra Szlovéniába és Horvátországba a nyolcadikos tanulókkal. Május 23-án indultunk útnak 45 lelkes diákkal. Első nap Lendván megtekintettük a gyönyörű Bánffy-Esterházy kastélykiállítást, majd a Magyar Nemzetiségi Művelődési Intézetben jártunk, ahol a helyi magyarság történetéről hallhattunk. A város különleges központját is megnéztük: a Szent Katalin plébániatemplomot, a Szent István szobrot és a Makovecz Imre stílusában épített kultúrpalotát. Délután a lendvai szőlőhegyről a szép kilátást és a csendes, nyugodt környezetet csodáltuk meg, aztán pedig a Szentháromság kápolnát, melyben Hadik Mihály hadvezér lett eltemetve. A nap végéhez közeledve Közép-Európa legnagyobb orchideafarmjára értünk, ahol nagyon sok érdekes egzotikus növényt láthattunk. A második napunkon Kercaszomoron elsétáltunk a határhoz a Fürge Cselle tanösvényen, majd buszunk Battyánfalvára, aztán Muraszombatra vitt, ahol megnéztük a várkastélyt és annak különleges múzeumát. Ptuj városában a gyönyörű várat és legfőbb nevezetességeket tekintettük meg: a Flórián téren a modern városházát és Szent Flórián szobrát, a Múzeum téren a régi városházát és Orpheus emlékművet, illetve a középkori Várostornyot és a Szent György plébániatemplomot. A harmadik napon Horvátország fővárosába, Zágrábba utaztunk. Sok szép és érdekes látnivaló következett itt is: a Káptalandombon emelt székesegyház a benne található kápolnával, ahol Szent László koronázási palástját őrzik, aztán a gyönyörű Szent Márk tér a Szent Márk templommal, amelynek az a különlegessége, hogy a templom tetején Horvátország és Zágráb címerét rakták ki Zsolnai-cserépből. Itt lehetőséget kaptunk még egy kis ajándékvásárlásra is. A negyedik napot hajókázással kezdtük, láttunk játékos delfineket és a gyönyörű tengert fotóztuk. Aztán a Fiuméhez tartozó Tersatto várába látogattunk el, ahonnan fantasztikus kilátás tárult elénk. Innen 500 lépcsőfokot tettünk meg lefelé az óvárosig. Délután elmentünk Omisalj tengerpartjához, ahol végre lehetőségünk volt megmártózni a hűs tengerben. Itt is nagyon jól szórakoztunk! Az ötödik, s egyben utolsó napon el kellett hagynunk a szállást, amit nagyon sajnáltunk, hiszen mindenki nagyon jól érezte magát. A hazafelé vezető úton még megálltunk Csáktornyán, megnéztük a Zrínyi-fát és Zrínyi teljesalakos szobrát. A program vége az elmaradhatatlan kitérőnk, a KFC volt. Ott megvacsoráztunk, majd fáradtan, de élményekkel gazdagon értünk haza. Köszönjük a lehetőséget a szervezőknek és a velünk utazó pedagógusoknak, mert fantasztikus élményekben volt részünk, kényelmes szállásokon aludtunk, ízletes ételeket kaptunk. Ezek a napok mindannyiunk számára emlékezetesek maradnak.
Lendvai Lívia és Urbán Alexa Gitta 8.b