Címer

Szent Imre Katolikus Általános Iskola és Háromkirályok Óvoda

Tiszafüred

E-napló
Facebook
Étlap

Régebbi cikkek
2020-2021 második félév


Szép eredmények a matematikaversenyeken

„A matematikában szépség és tisztaság van,
ez sohasem fog megcsalni.”
/Leopold Infeld/





2021. május 12-én került megrendezésre a megyei Zrínyi Ilona Matematikaverseny, melyen iskolánkból 31 tanuló vett részt 2-8. osztályos korosztályig. Évfolyamonként minden megyében az első 10 helyezettet díjazták. Szinte minden évfolyamon a nevezett tanulók száma meghaladta a 100 főt.
Nagy Szabolcs 3. osztályos tanulónkat meghívták az országos döntőre, melyre június 9-én került sor, ezen is nagyon szépen helyt állt: a több ezer nevezőt számláló megmérettetésen a 93 fős országos döntő 15. helyezettje lett.
Kiemelkedő megyei helyezést értek el a következő tanulók:

Az eredmények megtekintéséhez, kérem kattintson IDE!

2021. május 20-án került megrendezésre a Nemzetközi Kenguru Matematikaverseny, melyre iskolánkból ebben a tanévben 28 fő nevezett.
Kiemelkedő megyei helyezést értek el a következő tanulók:

Az eredmények megtekintéséhez, kérem kattintson IDE!

Gratulálunk minden versenyzőnek az elért eredményekhez, további szép sikereket kívánunk.




Úrnapja

Június 6-án vasárnap reggel 9 órakor már gondos kezek jelentek meg az új úrnapi helyszínen, a szökőkúttal kialakított Fő téren. Immáron a templomból kilépve, hálát adtunk az Istennek az alkalmas időért és megkezdődött az a munka, mely a napot ilyenkor mindig megszenteli.
Hegyi István és kedves felesége, Hegyiné Mézes Irén vállalta idén is azt a megtisztelő feladatot, hogy előrajzolja a téren a négy égtáj felé a mintákat. Precíz mérések, előzetes formák alapján délelőtt 11-kor már látható volt, mi is készül az esti hálaadás alkalmára, eközben a templomban is egy kisebb virágszőnyeg rajzolata jelent meg a templom kövezetén az ünnepi díszítés megvalósítója, Fodorné Hámori Ágnes és kis csapata révén. Közben pedig folyamatosan érkeztek a virágszirmok, díszítő ágak és az ünnep virágai.
Délután 3 órakor aztán a meleg időben sok család apraja és nagyja kezdte meg a minták kirakását virágszirmokkal, különböző zöld növényekkel. A téren megemlékeztünk az idén megrendezendő Eucharisztikus Kongresszusról, az iskolánk logója mellett pedig két fontos szimbólum is megjelent, Jézus Szentséges Szíve és az Oltáriszentséget jelképező két szín, a kenyér és a bor.
Az esti szentmise végén legdrágább kincsünket, az Oltáriszentséget kivittük a templomból az emberek közé körmenetben. A körmenetben közreműködtek a ministránsok és a nemrég elsőáldozott gyermekek szórták a rózsaszirmokat Urunk elé.
E szép ünnepünk a hozzáillő méltósággal, emelkedett hangulatban zajlott, köszönjük mindenki tevékeny részvételét mind az előkészületben, mind pedig a szentmisén való imádságos együttlétben!

Vigh Péter János
katekéta






Köszönjük szépen Ujvári Imre polgármester úr
gyermeknapi Sport szelet felajánlását!


A galériához kérem kattintson a képre!



Brenner János, az osztály védőszentjének emléke
Beszámoló egy projektnap margójára…

„Lámpával kezében vitte az Urat, Sötét éjben beteghez szaladt. Gyilkos kezétől rogyott a földre, Az Úrral együtt ment fel a mennybe. Véreddel fizettél, Istennek papja, Magyar földünk Tarzíciusza. Vértanú testvér, segíts mirajtunk, Az Úr elé vidd, mit kér az ajkunk!” (Ének Brenner Jánosról)

Május 28-án, a gyermeknapon került sor az osztály védőszentjének, Boldog Brenner Jánosnak a megemlékezéséről. János atya már a kezdetektől fogva az ifjúság gondjával és lelki problémájával is foglalkozott, miközben sok időt töltött velük. Az elmúlt másfél év bizony rányomta bélyegét az osztály védőszentjének méltó megünneplésére is, így csak most keríthettünk sort arra, hogy a közeli Egyeken meglátogassuk és megnézhessük Boldog Brenner János atya ujjcsont-ereklyéjét.
A reggeli kényelmes iskolába érkezést követően a délelőtt folyamán felfedeztük Egyek települést. A helyi játszótér közelében táboroztunk le, és a tízóraizás mellett játékra került sor. Eközben, akik szerettek volna, beszélgethettek az árnyékban hűsölve.
A déli közös ebédet követően 12.30-ra várt minket főtisztelendő Papp László atya, aki egy „rendkívüli hittanórával” fogta meg a diákokat, megemlítve, hogy az ember miért Istenkereső, mit jelképez a templom az életünkben, valamint azt is, hogy kik azok a vértanúk és boldogok. Így jutottunk el az egyeki templom három ereklyéjéhez, akik Fausztina nővér, II. János Pál pápa és a védőszentünk Brenner János atya földi életének dicsőségéről, önfeláldozásáról és szeretetük kifejezéséről szól.
A napot megköszönve és hálát adva tértünk vissza egy fagyira és jégkása elfogyasztására, majd kicsit szomorúan, de élményekkel gazdagon és elfáradva tértünk haza otthonainkba.
Szent Fausztina nővér, Szent II. János Pál pápa és Boldog Brenner János, könyörögjetek értünk!

Vigh Péter János




„Veni Sancte Spiritus!”

Szentháromság vasárnapján rendhagyó módon a megszokottaktól került sor 26 ifjú bérmálkozására a tiszafüredi Nagyboldogasszony templomban. Már az is rendhagyó volt, hogy nem két, hanem három év után kértük a Szentlélek kegyelmének kiáradását fiataljainkra, de idén főtisztelendő Ternyák Csaba érsek atya rendelete értelmében a plébánosokra bízta rá ezt a szép és megtisztelő feladatot, így kettős értelemben is rendhagyó volt az ünnepség.
A bérmálás kiszolgáltatása a felnőtt nagykorú keresztény életre készít elő. Látva az arcokat, az izgalmat, mely sugárzott a szentségre készülőkön elmondható az, hogy felkészülten várták a Szentlélek hét ajándékát, a bölcsesség és értelem, a jótanács és a tudomány, az erősség, jámborság és istenfélelem lelkét.
Az evangélium után Czókoly Sándor káplán atya bemutatta a bérmálkozókat és méltónak találta őket arra, hogy a szentségben részesüljenek.
A prédikációban Károly atya a bérmálkozókhoz szólt, figyelmeztette őket arra, hogy ez a tudatos keresztény életük kezdete, melyben sokszor kell egyértelműen Krisztusra emelni a tekintetüket és kérni a Szentlélek bölcsességét. Kérte továbbá azt is, hogy legyenek jó és hiteles keresztények.
A szertartás kiszolgáltatása előtt Czinege Annamária és Beranek Balázs hangszerkíséretével kértük mindannyian a Lélek eljövetelét, miként egykor az apostolok kapták.
A szertartásban egyenként érkeztek a bérmálkozók bérmaszüleikkel, akik a vállukra rakott jobb kezükkel vállalták a példamutatást további életükre. A bérmálkozókat megkente a szent krizmával a plébános atya, majd mindegyikükkel kezet fogva bátorította őket Krisztus követésére.
A szentmise végén a szülők nevében dr. Beranek László mondott köszönetet a felkészítésben vállalt munkájukért.

Vigh Péter János
katekéta





Védőszentünkre emlékezünk

Osztályunk védőszentje, Boldog Sándor István szalézi szerzetes testvér, vértanú. Rendhagyó történelemóra keretében átsétáltunk a szomszédban lévő római katolikus templomba. Éppen díszítő munkálatokat végeztek szorgos kezek, az Úr napját megelőzően. Gyorsan feltöltöttük a főoltárhoz legközelebb lévő padsorokat. Főhajtással és közös imával gondoltunk vissza, arra az egyszerű vasesztergályosra, aki fáradtságos munkája mellett aktívan kivette részét a gyermekek és fiatalok keresztény szellemű neveléséből is. Felidéztük életútjának főbb állomásait, a Don Bosco-i örökséget. Énekszóval kértük védőszentünk áldását és segítségét, szétváló útjaink további folytatásához. Végül, elhelyeztük a kegyelet virágait Mária-oltáránál. Az Úr napjához közeledve hála telt szívvel tértünk vissza az iskolába.

Palatin László
8.a




Pecasuli

Első alkalommal került megrendezésre a Szent Imre Katolikus Általános iskola szervezésében az I. Iskolai horgászverseny. A vártnál nagyobb érdeklődés volt, ugyanis 62 diák nevezett előzetesen. A verseny helyszínéül a Tisza tavi Sporthorgász előtti placc adott otthont. A segítőkkel együtt közel 100-an lettünk a helyszínen délelőtt 9-re. Ezután mindenki elfoglalta a helyét és 9:30-kor hangos dudaszóval a kezdetét vette a verseny. Sok kapás volt, és szerencsére pár nagyobb halat is sikerült szákba terelni a kis lurkóknak. 12:30 kor dudaszó jelezte a verseny végét, majd ezt követte a mérlegelés. Az eredmény hirdetéskor két korcsoportban díjaztuk az első három helyezettet, illetve a versenyen legnagyobb halat kifogó diákot!

Alsó tagozaton:

1. Rédei István Bence 2.B
2. Ács Vilmos 3.B
3. Czirbik Ábel Csaba 1.A

Felső tagozaton:

1. Penti Krisztofer 6.B
2. Balogh Sándor 8.A
3. Szekér Balázs 7.A

A legnagyobb halat Szőke Tibor 3.B osztályos tanuló fogta.

A versenyről senki sem tért haza üres kézzel, ugyanis minden részt vevő diák ajándékot kapott.
Úgy gondolom mindenki jól érezte magát és egy vidám délelőttöt tudhatunk magunk után. Bízom benne, hogy ez a verseny innentől kezdve hagyomány lesz iskolánkban.
Szeretném megköszönni a Tisza-tavi Sporthorgásznak a helyszínt, illetve a sok ajándékot, a Boró horgásztónak a felajánlott napijegyeket, Lovász Józsefnek és feleségének a felajánlott etetőanyagokat!



Fótos Attila
szervező


Bringa Akadémia

Játékos tanulást biztosító kerékpáros közlekedésbiztonsági oktatási programon, a BringaAkadémián vettek részt a 3-4. évfolyamos gyerekek.

Két része volt a programnak:

- Interaktív KRESZ-foglalkozás az új városközpontban egy sétát tettek a Fő utca-Rét utca-Kiss Pál utca - Piac tér által határolt területen, ahol megbeszélték a gyerekekkel, hogy milyen szabályok vonatkoznak a gyalogos és kerékpáros közlekedőkre, illetve mire kell odafigyelni az új közlekedési rendben

- BringaAkadémia kerékpáros ügyességi-közlekedésbiztonsági pálya a piac mögötti új parkolóban: a gyerekek kipróbálhatták magukat a nyeregben ülve, a különböző akadályokat bringával leküzdve.

A gyerekek aktívan részt vettek a foglalkozáson, hasznos információkkal látták el őket. Megfigyelhették, hogy melyek e helyes és helytelen közlekedési magatartások.
A pályán örömmel kerékpároztak végig. Az első körben még voltak bizonytalan kerekezések, de a harmadik már ügyesen, rutinosan ment.

Köszönjük a szervezőnek a lehetőséget!




„Harmatcsepp”
a katolikus iskolák országos tanulmányi versenye

Szép eredményekkel ért véget a katolikus iskolák alsó tagozatos diákjainak szervezett országos tanulmányi verseny a 2020/2021-es tanévben.

Tanítványaink országos döntőben elért eredménye:

Ruzsányi Péter 2.b osztályos tanuló, hittan III. helyezés
Árvai Zsiga Levente 4.a osztályos tanuló, hittan IV. helyezés
Nagy Péter Bence 2.a osztályos tanuló, nyelvtan III. helyezés
Ojei Dávid, 2.a osztályos tanuló, olvasás VI. helyezés
Gyöngy Réka Liza 2.a osztályos tanuló, matematika VII. helyezés

Gratulálunk a tanulóknak és az őket felkészítő tanítóknak!

A 2-4 évfolyamos versenyzőknek három fordulóban kellett feladatlapokat megoldani és visszaküldeni, ennek alapján jutottak az elődöntőbe, ahol a feladatlapot tanári felügyelet mellett a szabályok betartásával kellett megoldaniuk. Közülük a legjobbak vehettek részt az országos döntőben.
Az 5 fordulós versenyen 27 tanuló mérettette meg magát, hittan, olvasás-szövegértés, nyelvtan–helyesírás, matematika tantárgyakból. Célunk a tehetséges tanulók gondozása és fejlesztése, felkészülés a későbbi versenyekre.
A három fordulóban elért pontok alapján 22 tehetséges tanulónk érte el a döntőbe való jutáshoz szükséges pontszámot. Országosan tantárgyanként és évfolyamonként 10-10 versenyző mérhette össze tudását a döntőben.
A versenybizottság szerint pontosan és igényesen töltötték ki a feladatlapokat a tanulóink. Büszkék vagyunk munkájukra, teljesítményükre!

Elődöntőben részt vett tanulók névsorához, kérem kattintson IDE!

Gratulálunk minden versenyzőnknek az elért eredményhez!



Jerusalema tánckihívás a tiszafüredi Szent Imre Katolikus Általános Iskolában




Tavaszi papírgyűjtés
2021.05.18-20

A tavaszi papírgyűjtésről csak pozitív gondolatokkal tudunk beszámolni. Az időjárás ugyan nem volt mindig kegyes hozzánk, de ennek ellenére nagyon szépen, gördülékenyen zajlott le a gyűjtés. Három konténer telt meg az utolsó nap végére, ami igazán remek teljesítmény, hiszen már ebben a tanévben ősszel is megvalósult ez a program iskolánkban. Dicséretet érdemel minden osztály, hiszen mindenki kivette részét a papírgyűjtésben, ki többet, ki kevesebbet.

Kiemelkedő eredményt ért el a szorgalmas, kitartó munkájával a 6.b, a 4.b és az 1.c osztály. Gratulálunk nekik!

Hálás köszönet az iskolavezetésnek, az osztályfőnököknek, a kollégáknak, a rakodásban és pakolásban részt vevő felsős tanulóknak, a technikai dolgozóknak a támogatásért, segítségért.

DÖK







Végre itt a napsütés! Visszajöttek a gyerekek! Virágos az iskola! Köszönjük a szülői munkaközösség támogatását!




Elsőáldozás 2021. május 16.

Urunk mennybemenetelének ünnepén iskolánk harmadik és negyedik évfolyamából 27 gyermek járult az elsőáldozás szentségéhez. Az esős idő ellenére is megtelt a templom, bár - a korlátozások miatt - csak a hozzátartozók lehettek jelen.
A gyermekek szombaton a bűnbánat szentségében részesültek, hogy tiszta szívükbe fogadhassák az Úr Jézust. Jelképesen a bűnöket is elégettük.
A vasárnapi szentmise ünnepélyes bevonulással kezdődött, majd az elsőáldozók kezükben égő gyertyával megújították keresztségi fogadalmukat. Károly atya buzdító szavai után a szülők az egyetemes könyörgéseket olvasták fel. Az ige liturgiáját követte a szertartás második része, az áldozat liturgiája. Az elsőáldozók verssel, énekkel üdvözölték a kenyér és bor színében érkező Megváltójukat.
A szentmise az édesanyák és édesapák köszöntésével zárult, akik megáldották gyermekeiket. Lélekben elhunyt szeretteinkre is gondoltunk, akik testben már nem lehettek közöttünk, de hisszük hogy a mennyben velünk együtt ünnepeltek.
Hálásan köszönjük a segítségét mindazoknak, akik valamilyen formában hozzájárultak ahhoz, hogy ez az esemény mindnyájunk számára szép és örök emlék maradjon.

Molnár Aranka




Videó






Jó újra itt...



A galériához kérem kattintson a képre!



Rózsafüzér szakkör

Nagy örömömre szolgál, hogy az idei tanévben megbíztak az iskolai rózsafüzér szakkör vezetésével. Immáron hét hónapja, heti egy alkalommal hívom-hívogatom a gyermekeket, hogy együtt imádkozzuk a szentolvasót. Az alsó tagozat újranyitásával ismét összegyűltünk, hogy egy-egy tizeddel bekapcsolódjunk az egyház folyamatos imádságába. A rózsafüzér olyan ima, amelyet bárki bármikor elmondhat, reggel munkába menet, este hazafelé sétálva, kertészkedés közben, vagy ha épp várakozik valahol. Jólesik elmélyülni, kicsit elcsendesedni, és kérni égi édesanyánk közbenjárását. Öröm látni a gyerekek lelkesedését is. Mindig szívesen jönnek, és gyakran kérdezik, hogy mikor lesz a következő alkalom. Egy év alatt így a teljes rózsafüzért átimádkozzuk, átelmélkedjük. Kis fohászaink csupán apró gyöngyszemekként csillognak, de a Jóisten látja mindezt. A szívből jövő imádság értékesebb az aranynál, hiszen jutalmul a mennyországot nyerhetjük el vele.


Molnár Aranka
hittan munkaközösség vezető





A Szent Imre Általános Iskola 2.a osztályos tanulói nagy szeretettel köszöntik az édesanyákat





Elismerés az alkotói pályázaton

A Bán Zsigmond Református Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, AMI és Óvoda V. Országos Alkotói pályázatán Török Fanni 4.b osztályos tanuló elismerésben részesült.

A pályázat témája a 115 éve született Zelk Zoltán költő, prózaíró inspiráló művészeti alkotások készítése.

Gratulálunk Fanninak!










A FÖLD NAPJA: április 22.

FENNTARTHATÓSÁGI TÉMAHÉT: április 19-23.

Intézményünk a teremtésvédelmet kiemelten fontos feladatként kezeli. Tanítványainkat, hozzátartozóikat, s magunkat a dolgozókat is arra szeretnénk sarkalni, hogy tegyünk azért, hogy a természetet védjük, szebbé tegyük.

Több tevékenységet is végeztünk ennek érdekében, a jelenlegi helyzet korlátaihoz alkalmazkodva:

1. A Föld napja kapcsán virágládákat töltünk meg gyönyörű muskátlikkal, a mai napon, május 22-én, csupán az alsó tagozaton. Minden osztály kap egy virágládát és két tő szép muskátlit helyeznek el benne, amit az osztályközössége ajánlott fel. Ezek a ládák az alsó tagozatos ablakokat díszítik egész évben mindenki gyönyörködtetésére. Amikor a felsőseink végre visszatérhetnek, ők is megteszik ugyanezt.

• Ezen kívül tanórákon természetesen megemlékezünk, beszélgetünk a Föld bolygóról, az életünkről.

2. A Fenntarthatósági témahetet meghirdettük minden osztályban, az osztályfőnökök vezetésével, a szaktanárok részvételével iktatják be tanórákon ezt a témát.

A „CseppetSem” Projekthez csatlakoztunk, melyet a Biotrans Kft. hozott létre. Használt háztartási olajat lehet gyűjteni, a cég által kihelyezett tárolóedénybe, amit rendszeresen ürítenek. Az iskolánkban 2 db edényt, az óvodában 1 db-ot rakunk ki.

• Folyamatosan gyűjtjük már 5 éve a kupakokat, nagy lelkesedéssel hozzák a diákok, szülők, dolgozók. Évente 10-15 zsáknyi kupak is összejön, amivel idáig három kisgyerek gyógyulását segítettük. Jelenleg is gyűjtünk és továbbra is így teszünk. Ahogy tudunk, úgy segítünk!

Az ivóvíz fontossága egy tanévben többször is napirendre kerül. Ivóvíz automatát is tettünk ki mindkét tagozaton, használatba is vették a gyerekek. Rajzversenyeken is részt vettünk ezzel a témával kapcsolatban. A héten a TRV ZRT. kapcsolattartói keresték meg intézményünket, a víz fontosságát hirdető plakátokkal, apró ajándékokkal a tanulóinknak (vonalzó, hűtőmágnes, toll). Köszönjük nekik megkeresésüket! Tanórákon pedagógusaink videók felhasználásával beszélgetnek a diákjainkkal a víz szerepéről, hasznosságáról, feladatairól és főként a megóvásáról.



A víz világnapja - Happy Hét


A galériához kérem kattintson a képre!



A víz a Föld felületén megtalálható egyik leggyakoribb anyag, a földi élet alapfeltétele. Drasztikusan csökken a föld ivóvízkészlete. Korunk egyik nagy problémája az ivóvízhiány.

Ne pocsékold!

Fogyassz vizet minden nap!





„A keresztfához megyek, mert máshol nem lelhetek nyugodalmat lelkemnek…”

Március első hetében, az iskolabezárás előtt alkalmunk volt a katolikus templom falain belül keresztutat járni a felső évfolyamon.

Az 5/a, 6/a, 6/c, 7/a, 7/b, 8/a, 8/b és eltérő tagozatos diákoknak alkalma volt közel két év után ismét résztvenni olyan zarándokúton, mely közösségben, de mégis egyénileg járva okozott sok-sok meglepetést és elgondolkodtató perceket.

Öröm volt látni, hogy komolyan vettétek a feladatot, és el sem tudjátok képzelni, hogy Jézusnak mekkora örömet okoztatok – és nem számítva nekem is!

Hogy miért?


A teljes cikk megtekintéséhez, kérem kattintson IDE!


Vigh Péter János





Happy Hét



A nagyításához kérem kattintson a képre!



Szeretettel vár a Szent Imre Katolikus Általános Iskola



A nagyításához kérem kattintson a képre!



Járjuk be az iskolát





Március 15.




Így készültünk március 15-re


A galériához kérem kattintson a képre!



Kiss Kata Zenekar: Ünnepi műsor Monokon az 1848/49-es Forradalom és Szabadságharc tiszteletére






„A víz, mint kincs” - Filmpályázat

A Tiszamenti Regionális Vízművek Zrt. „A víz, mint kincs” címmel film- és animáció készítő pályázatot hirdetett általános iskolák felső tagozatos, és középiskolás diákok részére. A pályázat célja, hogy az emberek a vízre ne kiapadhatatlan erőforrásként, hanem értékként tekintsenek.

Ujvári Enikő Anna iskolánk 5.b osztályos tanulója a beküldött anyagával III. helyezést ért el.

Így foglalta össze a pályázattal kapcsolatos gondolatait:

„Amikor megláttam a pályázati felhívást, rögtön eldöntöttem, hogy készítek egy anyagot, mivel én is környezettudatosan élek és nagyon fontos számomra a természetvédelem. Mindig szomorú vagyok, mikor eldobált szemeteket, pazarló cselekvéseket látok. El is döntöttem, hogy pár dolgot, amit a környezetvédelemért teszek a mindennapjaim során, a pályázat által megosztok másokkal, hátha valaki átvesz belőle pár ötletet. Így hát hozzáfogtam elkészíteni a pályázatot. Már az elején elhatároztam, hogy nem használok fel a TV-ben / Interneten megjelent felvételeket, hanem saját magam mutatom be a mondanivalómat. Először összeírtam az ötleteimet, majd egyre részletesebben kidolgoztam, hogy mely helyszínen mi történjen a felvételen. Az elején, amikor elkezdtük forgatni a jeleneteket egyszerűbbnek tűnt a kivitelezés, de a végeredményig – bár ez nem biztos, hogy látszik – nagyon sok munka volt vele. Egyedül nem tudtam volna megcsinálni, ezért segített apa is. Együtt forgattuk a jeleneteket és megszerkesztettük a videót. Így készült a mi pályázatunk. Remélem összefogással, odafigyeléssel meg tudjuk menteni a világot.”

Szívből gratulálunk a szép eredményhez!

Langné Kiss Piroska




Pályamunka




Tegyünk együtt a környezetünkért


A nagyításához kérem kattintson a képre!



Nyelvvizsgázni voltunk

Március 5-én iskolánk 13 nyolcadik osztályos tanulója vett részt angol alapfokú szóbeli nyelvvizsgán a Debreceni Egyetem Origó Nyelvvizsga Központjában. A hallás utáni szövegértés eredményére még várnunk kell, de büszkék vagyunk arra, hogy diákjaink szépen szerepeltek a vizsga szóbeli részében.

Nyelvvizsgázó tanulóink:

Csesznok Gabriella 8.a
Darai Gergő 8.a
Ferencz Vivien 8.a
Fodor Zsombor 8.b
Gulyás Martin 8.b
Kanta Hanna 8.a
Molnár Gergő 8.b
Nemes Kata 8.a
Palatin László 8.a
Sárai István 8.a
Serbán Fanni 8.a
Tomcsák Lili 8.a
Unicsovics Adél 8.a


Felkészítő pedagógusok: Urbánné Tóth Rita és Langné Kiss Piroska



Nagyböjt kezdetére

Az egyházi év körforgásával ismét visszatért a húsvét szent ünnepére felkészítő időszak, a nagyböjt. Jézus negyven napra kivonult a pusztába, mielőtt megkezdte tanítói küldetését. Csendben imádkozott és böjtölt. A sportolók is keményen edzenek nap mint nap, miközben egy versenyre készülnek. A böjt ilyen lélek-edzés, amellyel önmagunk és kísértéseink legyőzésére készülhetünk fel. Megváltónk sokszor felhívta a figyelmet arra, hogy a böjtben a minőség és nem a mennyiség a fontos. Nem a külsőség számít, hanem a szívbéli megtérés, megigazulás. Hamvazószerdán a szentmise kegyelme kiáradt egész iskolánkra. Sándor atya imádságra hívott mindnyájunkat, hogy együtt kezdjük lelkünk megtisztítását lemondással és jócselekedetek gyakorlásával. Ha megtesszük, ami rajtunk áll, Isten is hozzáadja az ő kegyelmét. Így lesz ez a nagyböjti időszak mindnyájunk számára örömteli és gyümölcsöző.




Védőszentünk Páduai Szent Antal áldozópap és egyháztanító

Bár Páduai Szent Antal emléknapja június 13-án van, áldásos tevékenysége jól illeszkedik történelem óránk anyagához 5. osztályban. Ebben a témakörben a középkori egyház kialakulását, szerepét és a kolostorok falai között zajló életet dolgozzuk fel. Így született meg az a gondolat, hogy a hagyományostól egy kicsit eltérve ismerkedjünk meg a Szent életével.

A gyerekek ezen az órán párokban dolgoztak. Nagy érdeklődés, kitartó figyelem és fegyelem jellemezte végig a diákok munkáját.

Az ismerkedést egy kis bemutató megtekintésével kezdtük. Szent Antal életútját játékos formában dolgoztuk fel. A feladatok között szerepelt totó, keresztrejtvény és puzzle. Ehhez minden pár kapott egy rövid életrajzi anyagot és egy Páduai Szent Antalt ábrázoló kis kártyát.

A foglalkozást közös imádsággal zártuk. Egy jól sikerült tanórát tudhatunk magunk mögött, amely végén a gyerekek azt kérték, hogy máskor is tartsunk ilyen órát.


Fazekas Katalin, az 5. a történelem szakos tanára



A teljes cikk megtekintéséhez, kérem kattintson IDE!





Farsang a alsó tagozatos osztályokban






Farsang a felső tagozatos osztályokban






Medve napok az 1.c-ben

Február másodikához, Gyertyaszentelő napjához több szokás is tartozik. Ezen a napon szentelik meg a szentmiséken az erre szánt gyertyákat. Ehhez a naphoz a fenti keresztény ünnep mellett számos néphiedelem is kötődik. Ekkor osztották a papok a „Balázs-áldást”, mely minden torokbetegségtő megvédte az áldást kérőt.

Úgy vélték, hogyha február 2-án jó idő van, akkor későn tavaszodik. Ahogy a mondás is tartja: „Gyertya szentelőkor inkább a farkas ordítson be az ablakon, minthogy a Nap süssön."

A másik, legismertebb néphagyomány szerint, ha ezen a napon a medve előjön a barlangjából és meglátja az árnyékát (azaz napsütéses idő van), akkor visszabújik még téli álmot aludni, mert még hideg jöhet. De ha borús felhők takarják az eget, az a maci számára azt jelenti, hogy már lassan vége a télnek.

„Jön a tavasz, megy a tél,
barna medve üldögél:
Kibújás vagy bebújás?
ez a gondom óriás!”

Ebből az alkalomból az elmúlt héten Medve napokat tartottunk. Február 2-án nem látták meg az árnyékukat, így 44-en pár napon keresztül, osztálytermünkben vendégeskedtek.
Megismerkedtünk a medvék életével. Meséket hallgattunk, énekeltünk.
Sokat színeztünk, nyírtunk, ragasztottunk. A hetet vetélkedővel zártuk, ahol medve fejecskéket lehetett gyűjteni.
Nagyon ügyes volt a három csapat. A heti lelkes, aktív szereplésükért Dörmi piskótaszelet volt a jutalom.
Jövőre is megrendezzük a Medve napokat.


Megemlékezés a magyar kultúra napjáról

Idén iskolánkban e jeles napról szokatlan módon emlékeztünk meg: alkalmazkodtunk a körülményekhez, így osztálykeretben esett szó Kölcsey Ferencről, a Himnuszról és kultúránk nagyjairól.

A korábbi években szervezett közösségi programok helyett most csoportos kutatómunkára hívtuk a felső tagozatos diákokat. A társadalomtudományi munkaközösség pedagógusai által összeállított komplex, képes „munkafüzetben” történelmi, művészeti, anyanyelvi és hittanos ismeretekre épülő feladatokat kellett közösen megoldaniuk a gyerekeknek. Munkájukhoz elektronikus segédeszközöket is használhattak, így aztán még élvezetesebb volt a közös tevékenység. Az osztályok szépen dolgoztak, értékeléskor a következő eredmények születtek:



Az eredmények megtekintéséhez, kérem kattintson IDE!


Gratulálunk minden résztvevőnek! Köszönjük az osztályfőnökök segítő közreműködését!
Köszönhetően Fazekas Katalin tanárnő gondos válogatásának a felsős galériánk alkalomhoz illő kiállítása előtt is meg-megálltunk gyönyörködni, olvasgatni.



Balázs áldás

Február 3-án, Szent Balázs püspök és vértanú ünnepén iskolánk tanulói és dolgozói Balázs áldásban részesültek. A napot a 8. a osztály részvételével megtartott osztálymisével kezdtük, melynek keretében a plébános atya gyertyát is szentelt az előző napi ünnephez kapcsolódóan (Gyertyaszentelő Boldogasszony). A szentmisét követően a felső tagozaton Károly atya, az alsó tagozaton Sándor atya járta végig az osztálytermeket, így kérve a szent közbenjárását.

Az 1. b osztály kisdiákjai védőszentjük, Szent Balázs élettörténetét idézték fel projektnap keretében. Különböző tevékenységformákkal áldoztak a vértanú püspök emléke előtt. Magyar órán megtekintették a „Szent Balázs, a gyermektorkok oltalmazója” című rajzfilmet. Balázsoló énekszóval várták Sándor atyát, aki a keresztgyertyák előtt, Szent Balázs püspök közbenjárását kérve áldotta meg őket. A kézműveskedés eredményeképpen gyönyörű képek születtek a védőszentről, melyek a továbbiakban osztálytermük méltó díszéül szolgálnak.

Imádkozzunk mi is Szent Balázs püspök közbenjárásáért a betegségek, főképpen a koronavírus visszaszorításáért, valamint a betegek gyógyulásáért!




A lap tetejére >>

Régebbi cikkek - 2020-2021 tanév első félév >>